Visszafogott várakozás

A forint árfolyama az elmúlt időszakban jelentősen erősödött az euróhoz képest, a tőzsdeindex az utóbbi hetekben számottevően emelkedett. Ráadásul a kutatói-elemzői közvélemény hosszú idő után először reálisnak tartja a jövő évi kormányzati növekedési előrejelzéseket, és teljesíthetőnek véli az államháztartási célokat. Még szinte el sem kezdődött a vállalkozóknak és a lakosság köréből is sokaknak keserűséget okozó, mégis régóta várt fiskális konszolidációs csomag, máris itt lennének az első pozitív jelek? Valamiféle hurráoptimizmus lenne tehát indokolt?

Sajnos korántsem. Nemcsak a rövid távon távolról aligha elhanyagolható politikai kockázatok miatt, de a kiigazítás természete következtében sem. Az amúgy is magas élőmunkát terhelő adók és járulékok további emelésének hatására a magyar vállalkozások versenyképessége egyértelműen romlik a többi új EU-tagországéhoz képest. Az aktivitási ráta alig emelkedik, a foglalkoztatás lényegében stagnál, miközben a munkanélküliség határozottan nő. Szomorú látni, ahogy Magyarország pozíciója az elmúlt öt évben romlott más közép-európai országokkal összevetve. Az ezredfordulón a hazai közvélemény által még arrogánsan lenézett balti országok közül Észtország mértékadó előrejelzések szerint jövőre már fejlettebb lesz Magyarországnál, de Szlovákia egy főre jutó GDP-je is erősen megközelíti a magyarországi szintet. Már októberben „élre kerültünk” ugyanakkor a havi inflációs rátákat tekintve, és a stabilizációs erőfeszítések ellenére minden bizonnyal még jó néhány évig az egész EU-n belül nálunk lesz a legmagasabb az államháztartás GDP-arányos hiánya.

A közszektor hatékonysági problémái kétségbevonhatatlanok. Magas, a szlovéniait közelítő közkiadási szint mellett Magyarországon a közszektor oktatási, egészségügyi, infrastrukturális, jóléti és stabilizációs funkcióit aggregáló teljesítménye alig jobb, mint az alacsony kiadási szinttel működő szlovák, lett vagy litván mutatók értéke. Az input-hatékonyság javítására irányuló, vagyis kiadáscsökkentéssel járó erőfeszítések súlyos konfliktusokat generálnak, különösen az elkerülhetetlennek látszó, 4 százalékot közelítő reálbércsökkenés árnyékában.

A nehézségek, a fiskális konszolidációt kísérő politikai-intézményi-bizalmi csapdák sokasága mellett ugyanakkor vannak támogató momentumok is. A külső környezet továbbra is feltűnően kedvező: a nemzetközi kereskedelem volumene 7–8 százalék közötti ütemben bővülhet, stabil árfolyamkilátások és várhatóan enyhén mérséklődő világpiaci olajárak mellett. Közvetlen környezetünkben – az EU-taggá váló Romániától Szlovénián át a visegrádi országokig – fennmarad a dinamikus piacbővülés. A régió jó teljesítményéből Magyarország is egyértelműen profitál: a regionális keretekben gondolkodó befektetők szemében saját teljesítményünkhöz képest egykori sorstársaink sikerei bennünket is felértékelnek. Amennyiben sikerül kiviteli részesedésünket az EU-országok piacain megőrizni, úgy a keresletkorlátozó intézkedések miatt jelentősen lassuló importunk következtében külkereskedelmi hiányunk akár az idei harmadára mérséklődhet, érdemben visszafogva a külső forrásbevonás szükségességét.

Optimista forgatókönyv szerint a kiigazítás pozitív hozadéka már 2008-ban érzékelhető lesz, megteremtve a lehetőségét egy új társadalmi konszenzusnak, ha úgy tetszik, szerződésnek. A kockázatok azonban nagyok, és döntő súllyal esik latba a lakosság viselkedése. Ha a nehezedő életkörülményekre a többség nem a rejtett gazdaságba történő meneküléssel, hanem a fogyasztási-megtakarítási viselkedés racionalizálásával, vállalkozói hajlandóságának fokozásával reagál inkább, akkor bízhatunk, hogy jövő karácsonykor megalapozott derűlátással nézünk a következő év elé. Ha nem, akkor 2007-ben is szorongó év végi ünnepek várnak ránk.