Energia és integráció
A témák köre a megújuló energiaforrások súlyának növelésétől a szén-dioxid-kibocsátás radikális csökkentéséig, a versenyszabályok átszabásától a stratégiai jelentőségű „energetikai külpolitizálás” erősítéséig terjedt. A cél nem kevesebb, mint három éven belül igazi, egységes európai energiapiac megteremtése, amelynek révén jelentősen javulhat a felhasználás hatékonysága, a hasznosított energia környezetbarát jellege.
Mindez persze nem új keletű dolog. 1994-ben, az esseni EU-csúcson nem csupán az uniót behálózó transzeurópai közlekedési tengelyekről döntöttek (első ízben), hanem a csomagnak már akkor része volt EU-léptékű energiahálózatok megteremtésének a szándéka is. Ezzel párhuzamosan haladt az EU egységes piackonszolidálása jegyében az energiaszolgáltatás – több szakaszban megvalósuló – liberalizálása is. Azután jött a „lisszaboni stratégia”, amely a versenyképesség erősítésében egyik kulcstényezőként az energiahatékonyságot és az energiapiaci liberalizációt jelölte meg. A kiotói jegyzőkönyv megszületése óta a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése is folyamatosan napirenden van, csakúgy, mint a zöldenergiák támogatása vagy az emissziókereskedelem.
Mindez azonban sokáig nem tudott egységes stratégiává összeállni. Sőt az egyes részelemek megvalósulása sok esetben eleve akadozott. Az igazi fordulatot sokak szerint a 2005. őszi Hampton Court-i EU-csúcs jelentette, ahol az alkotmányos szerződés kudarca után az állam- és kormányfők „konkrét problémák és kihívások” felé fordultak, amelyek közül az energiaellátási biztonság és a versenyképesség kérdése azonnal az élre került. Olyannyira, hogy már az angliai találkozón megfogalmazódott az elvárás: közös energiapolitikát kellene teremteni. Erre csak rásegített a 2006-os telet bevezető ijedtség az oroszországi energiaforrásokban fellépett zavarok miatt. Mindezek nyomán született tavaly márciusban immár egyértelmű állásfoglalás az említett közös energiapolitika megvalósításáról.
A bizottság számos jelét adta, hogy komolyan veszi a házi feladatot. Részint még ugyancsak márciusban terjedelmes „zöld könyvet” tett közzé az energiahatékonyság lehetséges javításáról, részint elképzelések során kezdtek dolgozni, a tagországok közötti (energiaellátási) szolidaritástól az óriáscégek feldarabolásának az ötletéig. A múlt heti csomag voltaképpen mindezeknek egyfajta rendszerbe foglalt, koherens stratégiává öszszeállt megfogalmazása.
Sokak szerint azonban a lépés sokkal nagyobb ambíciókat is rejt magában. A tervezett intézkedések, ha megvalósulnak, az anyagi, piaci folyamatok oldaláról válhatnak az európai integráció újabb hajtóerejévé. Barroso bizottsági elnök maga is szívesen utal arra, hogy a közös piac története voltaképpen az akkori energiaforrás – a szén – együttes hasznosításából is indult. Vagy, hogy a római szerződés bevezetését az a messinai nyilatkozat jelentette, amelyre egy sikertelen stratégiai kezdeményezés – az európai védelmi unió – akkor is éppen francia vétó miatt történt meghiúsulása vezetett rá, konkrét problémák felé fordítva az akkori vezetőket. Mint amilyen a vámunió és a közös piac.
Ilyen megközelítésből az integráció megújításának egyik lehetséges kulcsa a versenyképesség és a közös energiapolitika lehet – vélik (és remélik is) sokan Brüsszelben. Jóllehet az első visszhangok vegyesek. Sok a fanyalgó hang, de ez nem meglepő: végül is a bizottsági csomag egyebek között a nemzetgazdasági zászlóshajóknak minősülő energiaellátók felszeletelését is felveti. Amiből kis túlzással az is megállapítható, hogy az európai energiaellátás, csakúgy, mint az európai integráció jövője is valahol a nemzeti politikai elit bátorságától és kiállásától is függhet majd. Nem először.
A szerző a Bruxinfo EU-szakértője
