Félelem a Balkántól?

Bulgária és Románia január elsejei uniós csatlakozása az ott élőket általában örömmel töltötte el. A régebbi EU-tagállamokban ugyanakkor érzékelhető a félelem; az angol nyelvű sajtóban például a szervezett bűnözés jelentős megugrásával riogatnak. A két ortodox kelet-balkáni országot meglehetősen bizalmatlanul várják, a közép-európai csatlakozókénál nagyobb szegénység és korrupció mellett (illetve nem kis részben ezek hatására) különösen félnek a tömeges munkavállalási célú migrációtól. Figyelemre méltó, hogy az Egyesült Királyság és Írország sem biztosítja már a korlátlan munkavállalási lehetőséget, amelyet a 2004-ben belépő új EU-tagországoknak még megadott. Elgondolkodtató, hogy a belépése idején még a szabad munkaerő-áramlást teli torokból követelő Magyarország milyen gyorsan került át a korlátozásokat szorgalmazók és alkalmazók táborába.

Első ránézésre a korlátozások nemcsak indokolatlanok, de közgazdaságilag is teljesen értelmetlenek. Románia és Bulgária az unió leggyorsabban növekvő országai közé tartozik, ráadásul az ottani növekedés szerkezete sokkal inkább munkahelyteremtő jellegű, mint a közép-európai országokban: az átfogó infrastrukturális építkezések, valamint a robbanásszerűen fejlődő idegenforgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások dinamizmusa lényegesen kedvezőbb az alacsony képzettségű munkavállalók álláslehetőségei szempontjából, mint a közép-európai gépiparcentrikus növekedés. Az alacsony bérszínvonal, a magyarországinál jobb idegennyelv-ismeret, valamint az irigylésre méltóan stabil makrogazdasági környezet minden bizonnyal mindkét országban a – pillanatnyilag a magyarországihoz hasonló szintű – munkanélküliség csökkenését, a kifelé irányuló migrációs nyomás radikális enyhülését okozza. A legfrissebb felmérések szerint Magyarországnak amúgy sem kell tartania a balkáni munkavállalók tömeges megjelenésétől: a mobilitásra hajlamosabb romániai magyarok zöme már korábban eljött Magyarországra, miközben a külföldön munkát vállaló bolgároknak elsősorban Görög-, Spanyol- és Olaszország, a román migránsoknak pedig Olasz-, Spanyol-, Francia- és Németország a kiemelt célországa. Ráadásul az utóbbi időben – nyilván köszönhetően a kedvezőbbre forduló gazdasági és politikai klímának, valamint a látványosan javuló megélhetési lehetőségeknek – határozottan erősödik a visszavándorlás, mégpedig a korábbi drámai agyelszívás miatt aggódók örömére a fiatal, felsőfokú végzettségű rétegek között is.

Ha minden ilyen rózsásnak látszik, mi végre hát az aggodalom és a bizalmatlanság? A zömmel irracionális politikai motívumok és kulturális-civilizációs természetű szorongások mellett két racionális elem is biztosan említhető. Egyrészt a közép-európai országok jelene nyilvánvalóan figyelmeztet arra, hogy a mostani pozitív gazdasági és politikai környezet igen könnyen elromolhat: az EU-csatlakozás egyáltalán nem garancia a helyes kormányzás fennmaradására, sőt a belépés ígérete és követelményei – mint mézesmadzag és a korbács – elvesztésével alapvető ösztönzők szűnnek meg. Ennél is komolyabb aggodalomra adhat okot, hogy mindkét országnak van egy náluknál is szegényebb, ugyanakkor instabil szomszédja, ahol igencsak jelentős a vándorlási potenciál: Macedónia, illetve Moldova. A kettős állampolgársági szabályoknak köszönhetően az elmúlt hónapokban moldovai és macedón állampolgárok tömegei lettek „románokká”, illetve „bolgárokká”, utóbbiak közt Ljubco Georgievszki korábbi macedón elnök. A macedón–bolgár és a moldovai–román állampolgárok tömeges nyugat-európai munkavállalása valóban okozhat új problémákat, de aligha nagyobbakat, mint a korábbi illegális migráció. Ezek az esetleges gondok azonban nyilván nem Magyarországon kerülnek felszínre: a puding próbája ezúttal a dél-európai országokban lesz.

A szerző a Kopint-Datorg tudományos főmunkatársa