Mennyit ér az auditor?
A klasszikus elképzelés szerint a vállalatok tulajdonosai kisrészvényesek, akik csak a tőkét adják össze, a cég működtetését pedig a menedzsmentre bízzák. Csakhogy szakértelem hiányában aligha képesek a részvényesek megítélni, hogy a vezetők valóban az ő érdeküknek megfelelően irányítják-e a vállalatot. E probléma kiküszöbölésére az angolszász rendszer külsős, a cégtől független igazgatótanácsi tagok választását írja elő, a kontinentális (német) jogrend viszont egy független testület, a felügyelőbizottság felállítását követeli meg. Csakhogy ők legfeljebb az üzleti döntések helyességét képesek mérlegelni, az eléjük tett számok mögé nem láthatnak. Ezért kellenek a könyvvizsgálók, akik nem a stratégiai döntéseket, hanem a vezetés által könnyen kozmetikázható számok hitelességét ellenőrzik.
A kérdés csak az, hogy ezen auditorok anyagi felelőssége meddig terjedhet. Hiszen ha egy általuk fel nem tárt bűncselekmény napvilágra kerülése nyomán a részvények árfolyama drámaian zuhan, a kártérítés összege akár az auditált cég értékét is megközelítheti. Ilyen feltételekkel viszont az auditorok a náluk nagyobb vállalatok ellenőrzését felelősséggel aligha vállalhatják. Ha valaki mindenki másnak hazudik, miért mondana igazat az auditornak? – kérdezik joggal. Így viszont nincs reális lehetőségük a bizonylatok mögötti tranzakciók valóságtartalmát teljes körűen ellenőrizni.
Ha az EU mostani, felelősségkorlátozó felvetését elfogadják, az értékesebb, nagyobb cégek jóval népesebb részvényesi táborának ezután abban kell reménykednie, hogy a tettesek és a pénz előkerül. A neves auditor többé nem jelent biztonságot, így felértékelődhetnek azok a cégek, amelyekben van egy a gyeplőt szorosan kézben tartó szakmai vagy pénzügyi tulajdonos, vagy amelyek jóval kisebbek könyvvizsgálójuk felelősségi korlátjánál.
