Az EU beteg embere?
Az Európai Bizottság statisztikai főigazgatósága által rendszeresen készülő Eurobarometer hétfőn Brüsszelben közzétett különkiadása valósággal az EU beteg embereként ábrázolja Magyarországot. És aligha lehet tévedés a dologban, mert a legtöbb mutató, a legtöbb vizsgált terület azonos tendenciáról árulkodik.
A magyarok persze mindig híresek voltak arról, hogy könnyen panaszkodnak. Ami ebben az esetben elgondolkodtató, hogy a mostani felmérés nem csak a jól ismert paraméterek tekintetében mutat társadalmi letargiát. Mert az, hogy az életminőséggel való elégedettség a huszonötök között a magyaroknál a második legrosszabb, vagy hogy az életszínvonal elfogadottságában is hátulról a harmadik, a mai gazdasági körülmények között nem meglepő.
Még mindig tekinthető mindezzel együtt járó adottságnak, hogy láthatólag mélyponton van a létbiztonság érzete is. A felmérés szerint a huszonötök között pillanatnyilag Magyarországon a második legalacsonyabb azok aránya, akik bíznak munkájuk megtartásában, és ugyancsak hátulról a második azok tábora, akik szerint ha el is veszítenék állásukat, találnának hasonló képesítést és tapasztalatot igénylő másikat. (Itt jegyezzük meg, hogy a magyar vélekedés az utolsó előtti a jelenlegi munkával való elégedettség tekintetében is.)
De az már enyhén sokkoló – még ha a fentiek fényében talán még szintén érthető –, hogy a huszonötök közül Magyarországon mondták a legtöbben (45 százalék), hogy úgy érzik: fennáll a kockázata annak, hogy elszegényednek. Ráadásul a megkérdezettek nagy része láthatóan a jelen áldozatok jövőbeli hozadékában sem hisz. A nyugdíjak jövőjébe vetett bizalom Magyarországon a második legrosszabb (csak 29 százalékos, szemben a 42 százalékos EU-átlaggal, hogy a minden másban is alapvetően bizakodó dánok 74 százalékáról most ne is beszéljünk). Ha pedig azt a kérdést tették fel, hogy összességében mit gondolnak: a negatív, vagy a pozitív tendenciák lesznek-e végül az erősebbek, egyedül a magyarok körében került többségbe a már említett „állandóan rosszabb lesz” vélekedés.
Hogy mindez mennyiben a közmondásos magyar lelkület következménye, és mennyiben például a politikai elit hibája, az nyilván további felmérést igényelne. Az mindenesetre már a mostaniból is kiderült, hogy a magyarországi megkérdezettek csupán 30 százaléka tartotta fontosnak a politikát (a dánoknál, németeknél ez 53 százalék), miként a magyar a válaszolók kétharmada úgy nyilatkozott, hogy „zéró a bizalmuk” a három kiemelt politikai intézmény (a kormány, a parlament és a politikai pártok rendszere) iránt.
Mindezekre azonban még mindig rányomhatja valahol a bélyegét egy éppen uralkodó általános társadalmi közérzet (a felmérést tavaly novemberben végezték). Az viszont már nem érzelmi reakciók, hanem belegondolásra késztető általános vélekedés kérdése, hogy a huszonötök körében a legkevesebben éppen Magyarországon látták úgy: jelen munkájuk állandó tanulást kíván tőlük (41 százalék, szemben a finnek 88, a dánok 84 százalékával, vagy akár a 71 százalékos EU-átlaggal). És ez már súlyos dolog. Főként, ha összevetjük azzal a múlt pénteken közzétett elemzéssel, amely Európában a sereghajtók közé sorolta Magyarországot az innovációs készség tekintetében – egyebek között éppen az élethossziglani tanulásban való alacsony részvételi arányt róva fel.
Egy biztos: aligha véletlen, hogy e múlt heti elemzés az „innovációs vezetők” között említette azt a Dániát és Finnországot, ahol a mostani felmérés szerint nemcsak a nyugdíjuk jövőjében bíznak, de még politikai intézményrendszereikben is (Dániában a legkisebb a kétkedők aránya). A boldogságérzet tekintetében pedig – 97 százalékkal – a dánok állnak az élen. Ki-ki levonhatja a tanulságokat…
A szerző a Bruxinfo EU-szakértője
