Malév: vállalatból opciót

Az ÁPV-nek a zárásról kiadott, világosan megfogalmazott s csak kevés részletet homályban hagyó közleménye megmutatta: ha nagyon akarnánk, akár a hazai állami intézményrendszer is tudna nyugati színvonalon kommunikálni. De kommunikációs technikát és önbizalmat alighanem az orosz befektetőtől is tanulhatunk. A vevő társaság mögött álló, hatalmasnak beállított öttagú orosz légiszövetség, az AiRUnion ugyanis tavaly – az ÁPV közleménye szerint – 4,8 millió utast szállított, miközben a Malév egymaga 3 milliót. Tovább árnyalja a képet, hogy az oroszok mindezt 32 százalékkal növekedve érték el, vagyis – ha a számok igazak – nem egy nagy hal ette meg a kisebbet, hiszen egy esztendeje az öt orosz durván együtt volt akkora, mint a Malév. Ráadásul szakértők szerint manapság a magas fix költségek miatt egyetlen légitársaság nyereséges üzemeltetése legalább 6-7 millió utast igényel évente.

Eközben az orosz nyilatkozatok szerint – bár egy masszívan veszteséges céget vásároltak – nemhogy elbocsátás nem lesz itthon, de egyenesen gyarapszik majd a létszám. Csak azt nem tudni, miért mondják akkor a dolgozók, hogy a privatizációs szerződés szerint akár 30 százalékos leépítésre is jogot kapott a vevő a mintegy 3400 fős cégnél. Persze egy ilyen lépéshez az államnak is lenne egy-két szava, hiszen azért volt hajlandó közel ingyen átadni a céget, mert az új részvényes tovább működteti azt, megtakarítva az amúgy állástalanná váló dolgozók munkanélküli-ellátását.

A szerződéskötés bejelentésének tálalása sokat elárult a magyar sajtóról is. Jellemző, hogy volt cikk, amely az orosz vevő egy évvel ezelőtti 1 milliárdos vételi ajánlatához mérte a most kialkudott 200 milliós árat, s az állami vagyon elkótyavetyélését sugallta. Az írásból mindössze annyi maradt ki, hogy az akkori ajánlat mögé a mostani nyertes még nem tudott vagy akart kellő garanciákat állítani, s ami még fontosabb, nem is azért a cégért adott most 200 milliót, amiért akkor egymilliárdot kínált.

Merthogy közben az ÁPV egy a legtöbb lapban pusztán komplikáltnak nevezett, ötletes konstrukcióval megoldást próbált találni egy helyesen felismert súlyos problémára. A gondot az jelentette, hogy a nemzeti légitársaság hitelei mögött állami garancia áll, hogy ezzel is mérsékeljék a kamatkiadásokat, pontosabban a finanszírozásnak legalább a lehetőségét megteremtsék. Csakhogy egy privatizációval a hitelek fedezetéül szolgáló eszközök is más kézbe kerülnek, és ha az üzlet mégsem kecsegtet kellő hozammal, az új tulajdonos könnyedén eladhatná (és felélhetné) azokat, miközben a törlesztés az állam nyakába szakadna a garanciák miatt. Egy ilyen eladással az új tulajdonos lényegében kapna egy a garantált hitelek összegével azonos extra állami támogatásra szóló jogot, vagyis reálopciót is.

Igen szép és logikus megoldás ezért, hogy a kötelezettségek fedezetéül szolgáló, érdemi értéket képviselő eszközöket – a Malév márkanevet, egy Boeing–767-es repülőgépet tulajdonló társaságot és egy kerozinvezetéket – egy önálló állami cégbe szervezik ki, amely a garantált hitelek törlesztését kapja feladatul. Ehhez bevételt az ad, hogy a lecsupaszítva eladott Malévnek mindezt vissza kell bérelnie, vagyis a vállalat lényegében kényszerítve van arra, hogy helytálljon a hitelekért, ha egyáltalán működni akar, azaz az új tulajdonosnak nincs lehetősége visszaélésre.

Más kérdés, hogy az eszközök kioperálása a légitársaság kockázatát is csökkentette az új tulajdonos számára: ha ugyanis mégsem sikerülne a felvirágoztatás – erre a háttérben a hírek szerint meghúzódó orosz állami birodalomépítési szándék mellett kevés az esély –, egyszerűen csak fel kell mondani a kötelezően megkötendő eszközbérleti szerződést, s be lehet szüntetni a működést anélkül, hogy a nehezen értékesíthető eszközök pénzzé tétele miatt aggódni kellene.

A szerző a Világgazdaság munkatársa