Az ügyfél-edukációt tartja a jelenlegi időszak legnagyobb kihívásának Tölgyesi Péter, a Buda-Cash Brókerház Zrt. vezérigazgatója. Ez azt jelenti, hogy minél több emberrel meg kell ismertetni a befektetési szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket, így lehetővé válik, hogy az ügyfelek a nekik leginkább megfelelő terméket tudják kiválasztani.
Vezetőként is új korszakot jelent, hogy mind a magyar piac, mind a Buda-Cash életében lezárult egy fejezet – véli Tölgyesi Péter –, hiszen a piac leszűkült, az akvizíciók esélye minimális. Viszont – teszi hozzá – komoly tartalékként értékelhető, hogy a befektetési szokások még gyerekcipőben járnak Magyarországon, és ezekre alternatívákat lehet nyújtani mind termékben, mind szolgáltatásban.
Számomra kulcsfontoságú feladatot jelent a hazai pénzügyi kultúra fejlesztése – hangsúlyozza a vezérigazgató –, és minden olyan kezdeményezést támogatni kell, amely elősegíti ezt a folyamatot. Ehhez jó eszközt jelenthet a TopTrader 2007 elnevezésű nemzetközi online kereskedési verseny: ennek keretében a brókerház ügyfelei valós időben, valódi pénzt befektetve mérettethetik meg magukat a világszerte 14 országban zajló versenyen. A vetélkedés – amelynek jelentkezési határidejét nemzetközi kezdeményezésre, március közepéig meghoszszabbították – a deviza- és nyersanyagpiacokon jártas kereskedők számára lehetőséget nyújt rátermettségük bizonyítására, azonban a tőkepiacok iránt érdeklődő ügyfeleknek is kedvet csinálhat ahhoz, hogy számukra még új típusú befektetéseket próbáljanak eszközölni. A huszonnégy órás piac likviditásához – hangsúlyozza Tölgyesi Péter – nem hasonlítható a budapesti tőzsdéé, így a kereskedési lehetőségek köre jelentősen bővül, s az esélyek rendkívül kiegyenlítettek. Mindemellett a versenyben részt vevő befektetők rengeteget tanulhatnak egymás stratégiáiból, ezáltal elsajátíthatnak a kezükhöz közel álló, de eddig még nem alkalmazott technikákat.
Tölgyesi Péter úgy látja: a jelenlegi piaci környezetben komoly előnyt jelent, hogy egy magánbrókercég ügyfelei nemcsak egy adott szolgáltató termékeit tudják gyorsan és rugalmasan elérni, hanem széles, esetleg eddig ismeretlen palettáról válogathatnak. Ezért a Buda-Cash próbál olyan szolgáltatásokat, termékeket nyújtani az ügyfeleinek, amelyek segítségével sikeres befektetéseket hajthatnak végre. A megfelelő döntés-előkészítés ugyanakkor – hangsúlyozza a vezérigazgató – egy brókercég ügyfelének kiemelten fontos: ezért a Buda-Cashnél már többféle trendkövető black box rendszer érhető el párhuzamosan, amelyek rövid- és középtávú befektetési ötletekhez juttatják a cég klienseit.
Egy befektetési szolgáltató vezetésénél is fontos – emeli ki Tölgyesi Péter –, hogy a cég első emberének megfelelő hátországa legyen. A Buda-Cash alkalmazásában jelenleg 200 kolléga áll, közülük hozzávetőlegesen 120-an tevékenykednek az ügyfeleket közvetlenül kiszolgáló üzleti területeken. A cég számára komoly előnyt jelent, hogy régi, kipróbált szakemberekkel működik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.