Aki időt nyer…
Ha a kedves olvasó már nem tudja követni, mi is történik a történelem legnagyobb energiaipari fúziója körül, ne magában keresse a hibát. A spanyol Endesa felvásárlása körüli szappanopera újabb és újabb fordulatai a legkitartóbb megfigyelőt is próbára teszik. A sok csűrés-csavarás mögött meghúzódó alapkonfliktus azonban tavaly február óta változatlan: a madridi kormány nem akarja, hogy a német E.On kezébe kerüljön a stratégiai fontosságú óriásvállalat, a düsseldorfi cég pedig az üzleti racionalitást szeretné érvényesíteni, elindítani az energiaszektor konszolidációját.
Az Endesa-sztori azonban arra is rávilágít, mennyire kevéssé hatékonyak a közösségi jog kikényszerítésének lehetőségei. Hiába mondta ki már tavaly szeptemberben az Európai Bizottság, hogy a spanyol hatóságok által a fúzió elé állított feltételek diszkriminatívak, hiába írja elő a közösségi jog a tőke szabad áramlásának követelményét, ennek érvényesülési esélyei ésszerű időkereten belül a nullával egyenlők.
Ha egy kormány fittyet hány a közösségi jogszabályokra, nyugodtan teheti. Mire Brüsszel másodszor is eljut az Európai Bíróságig (csak a második jogsértési eljárás végén lehet pénzbírságot kiszabni), az önmagában is több év. Ilyen hoszszú várakozási idő alatt még a legjobb üzleti tervek is dugába dőlnek, győz a protekcionizmus a nehézkes eljárásrenddel védeni próbált európai érdek felett. Franciaországot például a termékfelelősségről szóló 1985-ös irányelv nem megfelelő átültetése miatt először 2002-ben ítélte el a bíróság, a második, napi 31 650 eurós pénzbüntetést elrendelő ítélet pedig csak 2006-ban született meg. Az ilyen ügyintézési periódusok komolytalanná teszik az EU-t.
A tagállamoknak az alapszerződések most induló újabb felülvizsgálata során érdemes lenne szigorúbb határidőket megfogalmazniuk a jogsértési eljárások lefolytatására.
