Berlin és ami utána jöhet

Igazából még ez sem volt evidens. Václav Klaus az utolsó percig utóvédharcot folytatott annak érdekében, hogy maradjon ki a szövegből bármilyen utalás az EU „új alapokra” helyezéséről. És a cseh államfő álláspontjának azért akadtak még szimpatizánsai másutt is.

Általában is sokat kifejez a szöveg abból, hogy meddig terjed ma a közmegegyezés az EU-táboron belül. Az például belefért, hogy az unió alapja az egyenjogúság és az egymás iránti szolidaritás, s hogy ezek együttesen hivatottak „igazságos egyensúlyt” szavatolni a „tagországi érdekek” között. Annak kimondására azonban, hogy mindezt milyen együttélési logika – a szuverenitás bizonyos fokú megosztása – foglalja keretbe, már nem futotta. A szöveg ehelyett úgy fogalmaz, hogy „egyedülálló módon élünk és működünk együtt”. Ami igaz – éppen a szuverenitásmegosztás miatt…

Kevés meglepetést tartogat a közösen vallott értékek felsorolása: a béke, szabadság, demokrácia vagy jogállamiság – netán jólét és biztonság – a világ bármely demokráciájában magától értetődő lenne. Figyelmet érdemel viszont, hogy egyenrangú tételként bekerülhetett e gyűjteménybe a „szolidaritás” is, csakúgy, mint a „tolerancia és a részvétel”. Ezek már az elmúlt ötven évről is elmondanak egyet s mást.

Érdekesek azok a részek, amelyekből a jövőre nézve olvasható ki üzenet. Annak kimondása például, hogy „számos olyan cél van, amelyet külön-külön nem, csak közösen érhetünk el”, illetve, hogy „nagy kihívások előtt állunk, amelyek átlépik a nemzeti határokat”, a projekt jövőbeni létjogosultságát erősíti. Abban sincs vita, hogy mindennek alapja ezután is az „európai társadalmi modell” kell hogy legyen, közös keretbe foglalva a „gazdasági eredményességet” és a „társadalmi felelősséget”. Ami azt is jelenti, hogy a lisszaboni stratégiánál jobbat továbbra sem tud senki.

Előretekintő gondolat annak leszögezése, hogy az EU nem szükségszerűen szenvedő alanya, hanem „saját értékei” mentén formálója is lehet a globális versenynek. De még érdekesebb, hogy ehhez az erőt a belső piac, az „emberek tudása”, valamint az euró adja! Ez utóbbinak a szövegbe kerülését az euróból kimaradt országok eleinte elvetették. Annál érdekesebb, hogy végül nem csupán helyet kapott, de hozzá ilyen hangsúllyal.

A további kihívások listáján a terrorizmus, a szervezett bűnözés, az illegális bevándorlás, valamint az energiapolitika és a klímaváltozás szerepel – előrevetítve, hogy mindezek vonatkozásában lehetséges az integráció további mélyülése is.

A jövőbeni bővítés témájával viszont csínján bántak. Leszögezték ugyan az Európai Unió „nyitottságát”, ám a mondat másik részében már hangsúlyozták az unió „belső fejlődésének” megszilárdítását. Magyarul: a bővítés nem mehet a működőképesség és a mélyítés rovására. Cserébe az EU ezután is célnak tekinti a határain túli demokráciák, az ottani stabilitás és jólét támogatását. De hogy a közvetlen szomszédok esetében mindez a jövőben meddig vezethet, tapintatosan nem esik szó.

Az igazi bravúr az alkotmányos szerződés zsákutcájából való kihátrálás megfogalmazásában van. Egyfelől alapelvként leszögezik, hogy „folyamatosan meg kell újítanunk Európa politikai kereteit” (ez fontos, mert ez alapján idővel talán oldható az alkotmány bukása utáni görcs, hogy ugyanis többé nem lehet megreformálni semmit, ami az alkotmány szövegében is benne volt). Még fontosabb mindennek összekötése azon közös céllal, hogy a „2009. évi európai parlamenti választásokig egy megújított közös alapra helyezzük az Európai Uniót”.

Ezt akarták megfúrni Klausék, ám azzal, hogy végül bennmaradt, látszólag szabad a pálya a reformviták előtt. Újabb esélyt adva annak, hogy az uniónak ne csak sikeres múltja, de működőképes jövője is lehessen.

A szerző a Bruxinfo EU-szakértője