Elterelt közvélemény

Az embernek néha az az érzése, mintha a magyar politikai elit – a hatalom megszerzése, illetve megtartása céljából – szándékosan terelné el a figyelmet az ország előtt álló óriási kihívásokról. Legalábbis ha a közbeszéd jelenlegi tematizálását tekintjük, akkor az aránytévesztés szembetűnő. Ott ugyanis orrvérzésig lehet hallani gumilövedékekről és kordonokról, illetve dühöngő antiszemitizmusról és „vidéki Elvisről”, a szükséges reformokról azonban ehhez képest alig folyik konstruktív vita.

Az ellenségképgyártás persze jó eszköz az adott párt identitásának és szavazóbázisának a megerősítésére. Ráadásul jóval könnyebb feladat, mint világos, pozitív jövőképet kínálni. Csakhogy így egyre kevesebb esély marad a valóban fontos kérdések értelmes kibeszélésére. Hogyan lehet elkerülni a korábbi évek költségvetési túlköltekezését? Hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszert? Hogyan lehet növelni a versenyképességet, például az adórendszer egyszerűsítésével? Hogyan lehet felzárkóztatni a leszakadó rétegeket? Melyek az állam feladatai, melyekről mondjon le? Hogyan tudnánk mihamarabb bevezetni az eurót? Hogyan csatornázzuk be hatékonyan az uniós támogatásokat?

Nos, ezekben az ügyekben a presztízsszempontok továbbra is felülírják a racionalitást. Jó példa erre egyik részről

Varga Mihálynak a költségvetési hitelesség helyreállítására tett törvényjavaslata várható elutasítása, holott a céllal elvileg maga a kormány is egyetért. Másik részről pedig a Fidesz távolmaradása érthetetlen a kormány által tervezett szakmai kerekasztaloktól, hiszen a tavalyi választások előtt ők is hasonlót terveztek hatalomra jutásuk esetén.

Borítékolható, hogy március 15-e közeledtével – amely amúgy nemzeti ünnep lenne, vagy mi – nem a közös ügyekben előremozdító gondolkodás hívei kerülnek reflektorfénybe. Pedig az érzelmi alapú, elvakult, netán manipulatív politizálás az igazi garancia az ország tartós lemaradására. Ezt mindkét oldal odaadó híveinek tudniuk kell.