Az uniós csatlakozás a borszektorban is azzal a felismeréssel járt, hogy szakítani kell a piaci igényeket figyelmen kívül hagyó, tömegszerű termeléssel. A vámok fokozatos lebontása már a 2004-es belépés előtt megkezdődött, a teljes jogú tagság elnyerése óta pedig az ágazati szereplőknek még inkább szembesülniük kellett azzal, hogy a korábbi védettség megszűnt, és az import rohamléptekben nő.
A globalizáció ugyanakkor nemcsak a belpiac megtartását veszélyezteti, hanem az exportlehetőségeket is. A növekvő verseny egyik legmarkánsabb jele, hogy a külpiaci pozíciók egyre nyomottabb árak mellett őrizhetők csak meg. A nemzetközi árukínálatban például lehetetlenül olcsón jelennek meg a dél-afrikai és dél-amerikai borok, ráadásul sok esetben egyáltalán nem elviselhetetlen minőségben. A várakozások szerint a 700 ezer hektoliteres éves hazai borkivitel érdemben nem is bővíthető a jelentős konkurencia miatt, és a fokozódó import a hazai piacot is tovább szűkítheti.
A kiélezett küzdelmet tükrözik azok az ágazati névhasználati viták is, amelyeknek a tokaji is „áldozatul esett”. Egyik legféltettebb kincsünkről van szó, amelynek jó hírét a különböző hamisítványok, más karakterű termékek folyamatosan rontják. Hiába születtek megállapodások és számunkra kedvező bírósági ítéletek az utóbbi időszakban, a tokaji névhasználati ügy – nemzetközi értelemben – korántsem tűnik megnyugtatónak. Egyelőre nincs is kilátás arra, hogy a nézeteltérések belátható időn belül rendeződnének.
Persze ma már nincs vita azon, hogy az ágazat a „kihívásoknak” minőségi termeléssel felelhet csak meg, és elvileg erre ösztönözne az EU-s borreform is. Pozitívum, hogy hoszszan lehetne sorolni a neves hazai borászatokat, de – bár az alacsony vásárlóerő miatt továbbra is megvan a kísértés a mennyiségi termelésre és a hamisításra – a minőségi szempontokat minden komoly szándékú piaci szereplőnek szem előtt kellene tartania.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.