Valószínűleg 11 jelölt indul az áprilisi francia elnökválasztáson – derült ki a múlt hét végére, amikor lejárt a támogató aláírások összegyűjtésének határideje. A jelöltségre pályázó több mint húsz politikusnak legalább 500 választott tisztviselő támogatását kellett megszereznie. Ha nehezen is, de összejött a kellő számú aláírás a szélsőjobb vezérének, Jean-Marie Le Pennek, s a „kis vörös postásnak”, a trockista Kommunista Forradalmi Ligát vezető Olivier Besancenot-nak is. Nem jelentett viszont gondot a jelöltség bebiztosítása a kommunista párti Marie-George Buffet számára.
Ami a „nagyokat” illeti, a legfrissebb közvélemény-kutatások a jobboldali Nicolas Sarkozy megerősödését jelzik. Úgy tűnik, a jogvédők és politikustársainak berzenkedése ellenére bejött a jelenlegi belügyminiszter azon számítása, hogy egy bevándorlási és nemzeti identitásvédő minisztérium felállításának ötletével a szélsőjobbról csábítson el szavazókat. Legfőbb riválisa, a szocialista Ségolene Royal a pártjától való függetlenedéssel igyekszik új lendületet adni kampányának, „teljes szabadságának” visszavételét hangsúlyozva. Ez persze részben kényszer is, hiszen Royalnak korántsem sikerült egységesen maga mögé állítania pártját; hamarosan megjelenő könyvében korábbi tanácsadója, Eric Besson egyenesen hozzá nem értéssel és arroganciával vádolja. A pénzpiacok favoritja továbbra is a harmadik esélyes, a költségvetési egyensúlyt hirdető François Bayrou. BÁ
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.