Újragombolni az agrárzakót

Teljesen megszüntetni az agrártámogatásokat nyilván nem lehet, sőt nem is lenne helyes. Pedig alighanem lesznek, akiknek eszébe jut ez a megoldás, amikor arról értesülnek, hogy az Európai Számvevőszék szerint a jóváhagyott, ellenőrzött és kifizetett területalapú támogatási kérelmek negyven százaléka hibás az Európai Unióban. És érdekes módon (bár aligha véletlenül) mindig nagyobb terület után igényelnek támogatást a gazdák, mint amekkorára járna, sohasem lefelé tévednek.

Az európai gazdasági modellnek azonban szerves része a mezőgazdaság támogatása. Sőt, az amerikainak vagy a japánnak is. Nem lehet magára hagyni a termelőt, több ok miatt sem. Egyrészt az időjárás változékonysága miatt az agrártermelési ciklusok kilengései sokkal nagyobbak, mint más szektorokban, és nem is csak a gazdálkodás hatékonyságától függenek, lehetetlenné téve a más ágazatokban jól működő üzleti tervezést. Másrészt botorság lenne megvonni a pénzeket az európai gazdától, ha a tengerentúli vetélytársak előtt tágra nyílik az állami bőségszaru. Harmadrészt az agrártermelőktől Európában nemcsak (és egyre kevésbé elsődlegesen) a mezőgazdasági termények létrehozását várja el a társadalom, hanem mindinkább a vidéki területek gondozását, az épített és táji örökség megőrzését, a vidéki területek elnéptelenedésének megakadályozását is.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a jelenlegi támogatási rendszert érintetlenül kell hagyni. Éppen ellenkezőleg: nagyon is megérett a reformra, rengeteg visszásságával,

kontraproduktív rendelkezéseivel, támogatásainak méltánytalan szétosztásával együtt. A számvevőszéki jelentésből azonban az is látszik, hogy egy tökéletesen megtervezett új rendszer sem nyújtana védelmet a visszaélésekkel szemben. Dőreség lenne abban reménykedni, hogy éppen az EU-nak sikerülne feltalálnia a biztos védelmet a lopással szemben.