Hát ezen is túl vagyunk. Miután a politika alig szólt másról az utóbbi hetekben, mint a március 15-én várható eseményekről, a rendőrség szakszerű munkájának köszönhetően sikerült komolyabb károk nélkül átvészelni egy szűk kisebbség rombolását. A mértékadó politikai erők meg igyekezték saját céljaikra kihasználni az alkalmat, gondoskodva a nemzeti ünnep közösségi élményének lerombolásáról. A kormányfő „reformdiktatúráját” igyekezett igazolni ’48 üzenetével, a Fidesz elnöke pedig a kormány elkergetését tűzte zászlajára. Mondani sem kell, melyikre volt nagyobb kereslet, legalábbis az utcai demonstrációkon.
Jó lenne azt hinni, hogy a dicstelen ünnep múltával lecsillapodnak a kedélyek, és nekiállhatunk végre foglalkozni az előttünk álló fontos kihívásokkal. Hogy a Parlament előtti kordon hétfőre tervezett lebontása szimbolikusan is véget vet ennek az abnormális szembenállásnak. De ahogy az országot lejárató Kossuth téri tüntetők visszatérése, úgy a Fidesz távolmaradása a héten megtartandó szakmai kerekasztaloktól is jelzi: nem érdemes hiú ábrándokat kergetni.
Egy szakmai kérdésben viszont célszerű lenne minél gyorsabb megoldást találnia a kormánynak és a jegybank újdonsült elnökének, Simor Andrásnak. A hétvégi szlovák sáveltolás ugyanis a forint árfolyamára is hatással lehet. A magyar lebegési sáv esetleges eltörlésével nem lenne jó az utolsó pillanatig várni. GCs
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.