A parlament napirendjén szerepel a jogügyletek biztonságosságát célzó törvénytervezet. A javaslat a céggel kapcsolatos jogsértések és a lakásmaffia elleni eredményesebb fellépés érdekében lehetővé teszi, hogy a jogi képviselők, ügyvédek, közjegyzők a központi nyilvántartásokba betekintve kontrollálják az ügyfeleket. Úgy néz ki, az érdekeltek csodát nem remélnek, de – ha itt-ott némi korrekcióval is – igencsak szükségesnek tartják és támogatják a leendő jogszabályt.
Parti Tamás
A Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke
Fontos pontosítások
„Mindenképpen növeli a biztonságot. A visszaélések 50 százalékát hamis személyi okmányokkal követik el. A közjegyző eddig is minden esetben ellenőrizte a személyi iratokat, de a központi nyilvántartásokba nem tekinthetett be. Ezentúl minden esetben köteles lesz a nyilvántartásokban is kontrollálni a magyar ügyfelet, így feltehetőleg a korábbinál jóval több jogsértést előzhet meg. Fontosnak tartjuk a leendő törvényt azért is, mert sok mindent pontosít a közjegyzői eljárásban, így például eddig nem volt nyoma, ha a közjegyző megtagadta az ügyletben a közreműködést, ezentúl ezt határozatba kell foglalnia. Egyértelműbbé válnak az iratok javításával kapcsolatos rendelkezések. Így számonkérhetőbb lesz a szabályoknak megfelelő eljárás is.”
Vadász György
A Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke
Ügyfélkontroll
„A cégalapításban, illetve az egyéb cég-, valamint az ingatlanügyletekben jó ideje hiányzik az erőteljesebb ügyfélkontroll. Szövetségünk a bürokrácia visszaszorítása, az egyszerűbb ügyintézés mellett már régóta szorgalmazza a piac- és hitelezővédelmet elősegítő intézkedéseket, így csak üdvözölheti a szigorúbb közjegyzői, illetve ügyvédi ellenőrzés bevezetését. Ez a tisztességes vállalkozásoknak és az állampolgároknak egyaránt hatékonyabb védelmet jelenthet. Vannak, akik megkérdőjelezik a szabályozást az adatbetekintési jogosultságok miatt. Nem értünk egyet velük, mert a törvényben több a pozitívum, mint az esetleges kifogásolható vonás. Azt kell szem előtt tartani, hogy ha biztonságot teremtünk a vállalkozásoknak, az hosszú távon növeli a bizalmat.”
Szirmai Péter
A Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központ igazgatója
Ne várjunk csodát
„Az előterjesztés egyértelműen hozzájárulhat a kitűzött célok eléréséhez. Megnehezíti a lakásmaffia működését, segíti a becsületes ügyvédek és közjegyzők tevékenységét. Csak csodát ne várjunk. A leendő törvény ugyanis nem általában minden jogügyletről szól, hanem elsősorban a lakásmaffia jogsértő tevékenységét, illetve a cégeljárással kapcsolatos visszaéléseket hivatott gátolni, visszaszorítani. Ennek érdekében pontosan definiálja az ügyletben részt vevők, ügyvédek, közjegyzők, végrehajtók jogait és kötelességeit. Semmilyen törvényi szabályozás nem pótolhatja azonban az egyes ügyletekben részt vevő felek körültekintését, elővigyázatosságát. A rosszhiszemű viselkedést egyetlen törvény sem tudja nullára redukálni. Ez a törvény sem.”
Könnyűné Mondok Edit
Bíró, a Fővárosi Cégbíróság vezetője
Kötelező ellenőrzés
„Bizakodunk. A leendő törvény valóban elérheti a célját, amennyiben az ügyvédek számára nem csupán lehetőségként, hanem – miként a közjegyzőknél – kötelezettségként írja elő minden esetben az ellenőrzést. Kötelezővé kellene tenni továbbá – a jogszabállyal ellentétes adatok esetén – a jogügyletben való közreműködés megtagadását. Csak így remélhető, hogy jelentősen megfogyatkoznak a visszaélések, és minél kevesebb valótlan adat kerül a cégnyilvántartásba, amely ekként végre maradéktalanul megfelelhet a közhitelesség követelményének. A cégbírák szerint kívánatos lenne még az is, hogy ha az ügyfél nem járul hozzá az adatainak ellenőrzéséhez a nyilvántartásokban, akkor ezt a tényt a jogi képviselő jelezze a cégbíróságnak.”
Réti László
Ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke
Új jogosítványok
„Az ügyfelek és ezzel szoros összefüggésben az ügyvédség érdekét minden szolgálja, ami a jogbiztonságot erősíti. A mostani reformok intézményes lehetőséget kínálnak arra is, hogy a nyújtott szolgáltatással kapcsolatos biztonság ne legyen alacsonyabb színvonalú, mint amilyet más jogi szolgáltatók is nyújtanak. Mivel az ügyvédség nélkül sem ma, sem a jövőben nem lehetséges jogvitákat rendezni, ingatlanforgalmat bonyolítani, a cégek jogi ügyeit intézni, elengedhetetlen, hogy az ügyvédek ugyanolyan jogbiztonsági szinten végezhessék a munkájukat, mint a rokon szakmák képviselői. Ezért az ügyvédség üdvözli az új jogosítványokat, üdvözli és le fogja győzni mindazon aggodalmakat, amelyek ennek anyagi és felelősségi feltételrendszerével kapcsolatosak.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.