Érdemes, de nem könnyű

Magyarország a 2004–2006-os időszak uniós forrásainak felhasználásában – mint azt a felelős EU-biztos többször nyilvánosan is megerősítette – a legjobbak egyike. Ez korántsem magától értetődő dolog. Büszkének kell lennünk rá, pályázóknak és a lebonyolításban részt vevőknek egyaránt.

Másfelől tudjuk jól: vannak nehézségeink, bőven van mit javítanunk. A pályázók oldaláról gyakran hangzik el kritika: a pályázatok bonyolultak, az adminisztráció aprólékos és hosszadalmas, a kifizetések sokáig elhúzódnak. A helyzettel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség sem elégedett. Ezért hirdettünk nemrég „nagytakarítást”: nyár végéig fel kívánjuk számolni az intézményrendszerben felhalmozódott ügyhátralékot, függetlenül attól, hogy a késést a pályázó vagy az intézményrendszer okozta.

A támogatásokkal kapcsolatos adminisztráció kiterjedtsége ugyanakkor nem magyar sajátosság. Ugyanezzel a problémával küzd minden új tagország. Sőt: a régiek is. Ennek végső soron két oka van. Mindkettő egyszerűen megérthető, ugyanakkor lényegében megváltoztathatatlan.

Az első a fejlesztési projektek tartalma. Ha egy projekt megvalósítása nehéz, az általában nem azért van, mert a pályázati rendszer bonyolult, hanem azért, mert maga a projekt az. A gond nem az űrlapok kitöltésével van, hanem azzal, hogy a pályázó tud-e projektet tervezni, meg tudja-e úgy fogalmazni a céljait, terveit, hogy azok valóban megvalósíthatók, finanszírozhatók, hatékonyak, a projekt eredménye pedig időtálló legyen.

A második a közpénzek felhasználásának szabályrendszere. Az EU adófizetői számára a támogatások felhasználásának átláthatósága, dokumentálhatósága alapvető fontosságú. Az Európai Parlament és az EU költségvetését finanszírozó tagállamok nemzeti parlamentjei árgus szemekkel figyelnek minden egyes eurót, amelyet a struktúrapolitika keretében kapunk. Vizsgálódik az EU számvevőszéke, az Európai Bizottság, magyar részről az Állami Számvevőszék és a Kehi is. Ha pedig a dokumentáció nem stimmel, akkor a támogatást vissza kell adni, ha másként nem megy, az állami költségvetésből. Az adminisztráció tehát az adófizetők érdekeit védi.

Baj akkor van, ha a rendszert túlbiztosítjuk. A feladat az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a hatékonyság és a biztonság között, hogy a támogatást használjuk fel gyorsan, de egyúttal hatékonyan, elkerülve a pazarlást.

Le kell szögezni: a pályázók által benyújtott elszámolások feldolgozása során az intézményrendszer általában véve teljesíti a jogszabályi előírásokat. A hibátlanul benyújtott elszámolásokat az intézményrendszer ma átlagosan két hónap alatt kifizeti. Ha a kifizetés elhúzódik, az esetek döntő többségében azért van, mert az elszámolás hibás vagy hiányos volt. Vagy azért, mert a pályázó olyan tételt kíván elszámolni, amelyre az adott támogatás nem vehető igénybe.

Persze ha a pályázó hibázik, annak oka lehet a túlbonyolított szabályozás is. Ezt látva a kormány már 2005 tavasza óta több lépésben egyszerűsítette a pályázati előírásokat, és így számottevően csökkentek a pályázók adminisztrációs terhei.

A hatékonyságot szolgáló jogszabályi lépések megtörténtek. 2007-től pedig valamennyi pályázatkezelő szervezet tevékenységét teljesítményarányosan finanszírozzuk. Fizetség csak az elvégzett munkáért jár. Minden egyes projektnek lesz személyi felelőse. A határidők elmulasztásának, a programok késésének pedig anyagi következményei lesznek, nem csupán az adott szervezetre, hanem a szervezet minden egyes munkavállalójára nézve.

A sikeres pályázók igenis itt vannak közöttünk. Az eddig kifizetett 420 milliárd forint támogatásból rengeteg előremutató kezdeményezés valósult meg. Továbbra is állítjuk: érdemes, sőt kell pályázni és a vállalásokat sikerrel véghezvinni. Ez persze a jövőben is csak kemény munkával érhető el. De amit érdemes csinálni, az sohasem könnyű.

A szerző a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese