Feszült a viszony
Nem ülnek el egykönynyen a több mint egy hete feloszlatott moszkvai és szentpétervári tüntetések hullámai. A rövid ideig őrizetben tartott és megbírságolt egykori sakkvilágbajnok, Garri Kaszparov újabb rendőrségi kihallgatása a hétvégén ismét tápot adott azoknak a vádaknak, amelyek szerint Vlagyimir Putyin rendszere immár annak látszatára sem ad, hogy a törvény betűje és szelleme szerint cselekszik. A Másik Oroszország néven széles körű (bár nem tömeges) támogatást élvező ellenzéki koalíciót irányító Kaszparov szerint újbóli kihallgatása – egy rádióműsorban elhangzott és egy újságcikkben megjelent állítólagos szélsőséges kijelentései miatt – már annak jele, hogy az orosz vezetés bármilyen politikai tevékenységet a büntető törvénykönyv hatálya alá akar vonni.
Ha sokkal finomabban is, de valami hasonlóra utalt a napokban Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa is, aki szerint az unió és Oroszország viszonya a hidegháború óta nem volt olyan feszült, mint mostanság. Mandelson úgy véli, az oroszok szkepticizmusa a demokráciával és a piacgazdasággal kapcsolatban az 1990-es évek liberalizációját és privatizációját követő kiábrándultság fényében nem meglepő. Ám arra is figyelmeztetett: a modern korban egy akkora potenciállal rendelkező országnak, mint Oroszország, nem lehet lényegi jellemzője a kemény, központosított politikai ellenőrzés – ahogyan az energiaforrások kiaknázásán alapuló gazdaság sem. BÁ







