Sarkozy, a „spekulatív kapitalizmus” megszelídítője

Nicolas Sarkozy a francia elnökválasztási kampányban támadást intézett a „spekulatív kapitalizmus” ellen, és hozzátette, hogy „moralizálni szeretné az euró bázisán létrehozott pénzügyi övezetet”. Vajon mit ért Sarkozy azon, hogy „spekulatív kapitalizmus”? Nyilván valami immorálisat, de mit? Végső soron ugyanis a kapitalizmus maga is rokon értelmű kifejezése a spekulációnak, vagy mégsem?

2007.04.24., kedd 00:00

Sarkozy (aki vasárnap megnyerte az elnökválasztás első fordulóját – a szerk.) olyan érzéshullámot fejez ki, amely nem korlátozódik sem pártjára, sem Franciaországra. A megjegyzései olyan, újonnan felbukkanó eszmék és magatartások kockázatát hordozzák, amelyek alakítani fogják a XXI. század gazdaságát. Ezért alaposan végig kell gondolnunk, mit jelent az, hogy „spekulatív kapitalizmus”.

A szabad kereskedelem elveinek követését Sarkozy a „naivitás politikájának” minősítette, és közölte, hogy több olyan lépést is szeretne tenni, amely útjában áll a globalizációnak. Bár mérsékelné a francia munkaerőpiac merevségét, ezzel szemben megakadályozná ottani cégek külföldi átvételét, és megvédené az Airbus dolgozóit az elbocsátástól. Franciaország védelme a spekulatív kapitalizmustól láthatólag azt jelenti, hogy a helyi munkahelyek megőrzéséért be kell avatkozni a szabad kereskedelembe.

Sarkozynek természetesen igaza van, amikor utal azokra a kockázatokra, amelyekkel a dolgozók és a közösségek a gyors globalizáció korában szembesülnek. Ezeknek a problémáknak a középpontba állítása mindazonáltal nem jelentheti azt, hogy a létező állásokat meg kell védeni, bármi áron.

A kapitalisták oda helyezik ki a pénzüket, ahol a legnagyobb hozamra számíthatnak: ez az, amit spekulációnak nevezünk. Vesznek cégeket, feldarabolják és újraszervezik őket, elbocsátanak bizonyos dolgozókat, és újakat vesznek fel. Ha ezt nyereségesen akarják végrehajtani, akkor nem engedhetik meg, hogy az érzelmek vagy a hazafiasság szerephez jusson. Azokban az országokban folytatják üzleti tevékenységüket, ahol ez a legelőnyösebb. A sikeres vállalkozások jutalmazása képezi a kapitalizmus alapeszméjét – ez egy dinamikus folyamat, amelyet Joseph Schumpeter „teremtő rombolásnak” nevezett.

A kapitalizmus keretei között valaki akkor immorális, ha megszeg egy szerződést vagy megsért egy jogszabályt, akkor azonban nem, ha spekulál. A tervgazdaságok soha nem tudtak prosperálni, mert a jövőt illető bizonytalanság olyan nagy fokú, hogy annak kezelését a spekulánsokra kell hagyni, a potenciális jutalommal, ha igazuk volt, és a piac fegyelmező korbácsütéseivel, ha melléfogtak.

A szabad kereskedelem miatti aggályok – amelyeket Sarkozy is hangoztat – világszerte egyre erősebbé válnak. Alan Blinder – aki korábban Bill Clinton elnök tanácsadója és a Fed elnökhelyettese volt – azt írta a Foreign Affairs amerikai folyóirat egyik tavalyi számában, hogy a globa-lizáció folyamata a jövőbeni tömeges munkanélküliség veszélyét hordozza. Ha figyelembe vesszük az elektronikus kommunikáció által kínált lehetőséget, hogy valamely dolgozót egy több ezer kilométerrel távolabb élővel helyettesítsenek, akkor láthatjuk, hogy a folyamat még csak az elején tart.

Blindernek teljesen igaza van abban, hogy a probléma csak nagyobb lehet. Akik tagadják a veszélyt – mint például a közgazdász Jagdish Baghwati –, nem tudják bebizonyítani, hogy a legrosszabb nem fog megtörténni. Igenis, fel kell készülnünk a tömeges felfordulásra a gazdaságainkban a következő évek során, akkor is, ha nem tudjuk előre igazolni, hogy ez ténylegesen bekövetkezik. Meg kell tennünk ezt a globális felmelegedés elleni lépésekkel együtt, még ha ez utóbbiról egyes tudósok kétlik is, hogy probléma lenne.

Blinder szerint a kormányoknak olyan munkahelyeket kellene a képzéssel megalapozniuk, amelyeket nehéz kiszervezni. Emellett szorgalmazza a csak személyesen nyújtható szolgáltatások támogatását, szemben az interneten közvetíthető „személytelen” változatokkal. A támogatás természetesen beavatkozást jelent a szabad kereskedelembe. Blinder azonban egy alkotó elgondolást követ, amelylyel igazolni lehet kormányzati lépéseket. Az elv nyilván jobban fokuszált és elméletileg is szilárdabb talajon áll, mint Sarkozy azon terve, hogy meg kell védeni a létező állásokat. Blinder javaslata ráadásul csak egyike azon lehetséges kormányzati, politikai eljárásoknak, amelyek lehetővé tennék az internet korában előforduló piaci és megélhetési zavarok kezelését.

A kapitalizmus intézményei magukban hordoznak biztonságot, védelmet és diverzifikálást célzó mechanizmusokat. Egy kormány előmozdíthatja ezen intézmények demokratizálását, hogy általuk védeni lehessen az embereket a leginkább rettegett kockázatoktól. Ilyen lehetőséget nyújtana például a megélhetésre vagy az ingatlan értékére kötött biztosítás, a jövedelemhez kapcsolt hitelek rendszere, vagy a GDP-hez, illetve a lakásárakhoz igazított értékpapírok bevezetése. Emellett tovább kellene javítani az információs infrastuktúrát, hogy a pénzügyi szerződések jobban tudják kezelni a gazdasági kockázatok kimenetelét.

Ily módon Sarkozy jobban tenné, ha nem támadná a spekulatív kapitalizmust. Ellenkezőleg, azt kellene kérdeznie, miként lehetne a kapitalizmust továbbfejleszteni új pénzügyi és biztosítási intézményekkel, hogy kezelni lehessen azokat a nagyon fontos problémákat, amelyekre a kampányában rávilágított.

@ www.project-syndicate.org