Százmillió mobiltelefon

Nem csak mobiltelefonban vagyunk jók, hiszen a gépek, gépi berendezések, közlekedési eszközök és alkatrészek kivitele – ez a teljes magyar export több mint kétharmadát jelenti – is impozáns mértékben nőtt. További jó hír a külkereskedelmi mérleg hiányának folytatódó csökkenése és az exportpiaci diverzifikáció növekedése (az orosz vagy a kínai kivitel dinamikus bővülése). Mindez megerősítheti, hogy a magyar gazdaság számára a követendő út az exportorientációra alapozó gazdasági növekedés erősítése.

Nézzünk azonban a kedvező számok mögé is. Tehát: sikeres mobiltelefon-, televízió-, sőt személygépkocsi-exportőrök vagyunk. Tekintsünk el attól a köztudott ténytől, hogy ezek a termékek multinacionális cégek produktumai, amelyek úgy döntöttek, hogy ezeket a termékeket most éppen egy magyarországi telephelyükről szállítják egy harmadik ország piacára. Legyen csak ez a „mi” exportunk, hiszen magyar földön, esetenként magyar vezetéssel, de mindenképpen magyar munkaerővel készülnek például a Nokia vagy az Audi érintett termékei.

Nem közömbös azonban, hogy ezen kivitel mekkora magyar hányadot, hozzáadott értéket tartalmaz. Nézzük a mobiltelefonokat! Tudjuk-e, hogy egy 10 dollárért exportált készüléknek mennyi az importtartalma? Tudjuk-e, hogy a termék fejlesztése és gyártása során felhasználtak-e magyar szellemi kapacitásokat, s ha igen, milyen mértékben? Ismerjük-e a gyártáshoz kapcsolódó magyar k+f bázis (ha van ilyen) hozadékát?

A telefonok gyártói természetesen jól tudják a válaszokat ezekre a kérdésekre. Nemzetgazdasági szinten sajnos ilyen adatokat nem találunk, csak azt tudjuk, hogy az importtartalom igen magas. Nyilvánvalóan egy ÁKM típusú elemzés lenne képes ilyen adatokat szolgáltatni, de ezek igen jelentős időeltolódással készülnek. Bonyolítja a helyzetet, hogy ma már a beszállítók – beleértve a külföldieket is – gyakran a végtermékgyártó köré települve végzik tevékenységüket, és az importalapanyagok, -alkatrészek jelentős része ezen beszállítókon keresztül érkezik. A nagyságrendi előnyök kihasználása miatt azonban a beszállítók nem csupán egy végtermékgyártót szolgálnak ki. Így – a híradástechnikánál maradva – a tajvani importot számos termék és felhasználó között terítik, és ezt a statisztikák nem képesek nyomon követni.

Elemzések igazolják, hogy igen alacsony ezen export hazai hozzáadott értéke is. Ágazatonként változik a kép; például a gyógyszeriparban jobb, de a híradástechnikában rosszabb a helyzet ebből a szempontból. A hazai k+f jelentősebb részvétele nélkül viszont az egész exportorientált gazdasági növekedési stratégia igen sebezhetővé válik.

Utalni kell egy ma gyakran hallható aggodalomra, azaz az erős forintnak az exportőröket sújtó hatására. Tudjuk, hogy az erős hazai valuta kárvallottjai elsődlegesen azok a – sajnos nem túl nagy számú – kis és közepes exportőrök, amelyek alacsony importhányaddal dolgoznak. A nagy exportőrök számára – éppen a kimagasló importhányad miatt – ez általában nem okoz gondot. Valószínűleg nemzetgazdasági szinten az előnyök és a hátrányok kiegyenlítik egymást. Az tény, hogy éppen az alacsony hozzáadott érték, az így elmaradt haszon miatt nehéz az erős forintból következő veszteségek elviselése. Azokban az országokban, ahol a jól kiépített és felhasznált kutatási bázisok révén a hazai értékteremtés szintje magas (például Ausztria), ott nem okoz gondot a hazai valuta erősödése. Ez persze már nem külkereskedelmi kérdés, de az egyébként is alacsony hazai GDP-ből k+f-re költött alig egy százalék nem a felzárkózást, hanem a lemaradás folytatódását valószínűsíti. Jó lenne tehát, ha a mobiltelefonok exportjának bővülését nem az olcsó munkaerő, nem az államtól kicsikarható kedvezmények, hanem a rendelkezésre álló magyar szellemi értékek felhasználásának igénye ösztönözné.

A szerző a Magyar Külgazdasági Szövetség főtitkára