Tony Blair brit miniszterelnök tavaly szeptemberben jelentette be, hogy egy éven belül távozik a kormány éléről, ennek időpontját a múlt héten határozta meg. Az eljárás számos kérdést vet fel: ha ugyanis – mint kommentátorok állítják – pártja már akkor le akarta váltani, akkor miért kellett ennyit várni a távozással? Ha valamiért alkalmatlannak tartották, akkor aligha lehetett arra számítani, hogy fordítani tud a megítélésén. Ha pedig ez eleve nem is volt cél, akkor a politikai észszerűség azt diktálta volna, hogy mielőbbi személycserével új lapot kell nyitni.
Blair hivatalban tartását gazdasági, belpolitikai szempontokkal aligha lehet igazolni, indokokkal egyedül a Közel-Keleten kialakult helyzet szolgálhat: tavaly szeptemberi távozása az iraki katonai kaland kudarcának egyértelmű beismerését jelentette volna. Mindez arra utal, hogy valaminek történnie kellett volna Blair távozásáig, amelynek következményeiért – főleg pedig esetleges kudarcáért – még nem az új brit miniszterelnöknek kellene a felelősséget viselnie. Sokan az Irán elleni, előző ENSZ-szankció türelmi idejének február végi lejárta utánra vártak valamilyen lépést, kimondva vagy nem, egy katonai csapást. Ez azonban felboríthatta volna a francia választások előre megjósolt kimenetelét, és a közhangulat változása nyomán befuthatott volna egy Amerikával szemben jóval tartózkodóbb jelölt. Kérdés tehát, hogy mi következhet még az új brit miniszterelnök beiktatásáig. MJ
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.