Blair és a Közel-Kelet

Tony Blair brit miniszterelnök tavaly szeptemberben jelentette be, hogy egy éven belül távozik a kormány éléről, ennek időpontját a múlt héten határozta meg. Az eljárás számos kérdést vet fel: ha ugyanis – mint kommentátorok állítják – pártja már akkor le akarta váltani, akkor miért kellett ennyit várni a távozással? Ha valamiért alkalmatlannak tartották, akkor aligha lehetett arra számítani, hogy fordítani tud a megítélésén. Ha pedig ez eleve nem is volt cél, akkor a politikai észszerűség azt diktálta volna, hogy mielőbbi személycserével új lapot kell nyitni.

Blair hivatalban tartását gazdasági, belpolitikai szempontokkal aligha lehet igazolni, indokokkal egyedül a Közel-Keleten kialakult helyzet szolgálhat: tavaly szeptemberi távozása az iraki katonai kaland kudarcának egyértelmű beismerését jelentette volna. Mindez arra utal, hogy valaminek történnie kellett volna Blair távozásáig, amelynek következményeiért – főleg pedig esetleges kudarcáért – még nem az új brit miniszterelnöknek kellene a felelősséget viselnie. Sokan az Irán elleni, előző ENSZ-szankció türelmi idejének február végi lejárta utánra vártak valamilyen lépést, kimondva vagy nem, egy katonai csapást. Ez azonban felboríthatta volna a francia választások előre megjósolt kimenetelét, és a közhangulat változása nyomán befuthatott volna egy Amerikával szemben jóval tartózkodóbb jelölt. Kérdés tehát, hogy mi következhet még az új brit miniszterelnök beiktatásáig. MJ