Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára: Nincs veszély. „A módosító indítványok jelentős részét természetesnek tartjuk. Számunkra nem az a lényeg, hogy 500 ezer vagy egy- millió forint lesz-e a kft. alapításához szükséges tőkeminimum. Természetesnek tartjuk azt is, hogy egy ilyen változtatás bevezetéséhez megfelelő felkészülési időre van szüksége a cégbíróságoknak és a vállalkozásoknak, illetve a jogi képviselőknek is. A lényeg, hogy a törvénymódosítás biztosítsa az üzleti forgalom biztonságát, ugyanakkor tartsa meg az eredeti célkitűzésben foglaltakat, vagyis azt, hogy egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb, ezáltal versenyképes legyen a hazai cégalapítás. Ehhez a vállalkozásoknak és így a kamaráknak is komoly érdeke fűződik. Az indítványok többsége a törvénymódosítás céljának elérését alapvetően nem veszélyezteti.”
Vágó Imre, a Fővárosi Cégbíróság elnöki bírája: Aggályos határidő. „A cégbíróság már többször kifejtette, hogy számára az egy munkaóra alatti bejegyzést szabályozó rendelkezések a legaggályosabbak. Nem szólnak az áramszünet, a számítógép lefagyása vagy mondjuk a bombariadó esetén követendő eljárásról, holott az elmúlt években bőven akadt példa mindegyikre. A jelenlegi, úgynevezett kétnapos eljárás lehetőségével a kérelmezők fél százaléka élt, elmondható tehát, hogy erre nincs igény. De nincs az elektronikus útra sem, hiszen a cég- és a változásbejegyzési kérelmek mintegy 2 százaléka érkezett csupán így a bíróságra. Megoldatlan az elektronikus kézbesítés problémája. Nyilvánvaló, hogy a törvény nem lehet sikeres megfelelő számítógépes program nélkül, ám ennek ma komoly hiányosságai vannak, ezek a jogalkató előtt is ismertek.”
Szili Márta, a Joint Venture Szövetség ügyvezető igazgatója: Nincs kényszer. „Tagjaink szerint nem kellene most hozzányúlni a cég- és a társasági törvényhez. Össze kellene gyűjteni pár év tapasztalatát, és aztán változtatni. Sem az üzleti szférának, sem a jogalkalmazóknak, sem a regisztrációkkal foglalkozóknak (cégbíróság, APEH stb.) nem jó, sőt – a változtatások tartalmi, formai és eljárási, eljárásjogi következményei miatt – kifejezetten káros, ha évenként módosítanak alapvető jogszabályokat. Nem tartjuk célravezetőnek a kft. tőkeminimumának leszállítását akár egymillió forintra sem. A jövő, sőt már a legközelebbi jelen is az elektronikus cég- és változásbejegyzés, de ennek feltételei vannak. Ha a parlament 2009. január 1-jére halasztja a 100 százalékos átállást, annak csakis a technikai felkészülés hiánya lehet az oka.”
Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke: Csalódást kelt. „A Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai üdvözölték a szaktárca korábbi tervezeteit, mert nem egy régi szakmai felvetésüket látták megvalósulni. Ehhez képest a most szorgalmazott parlamenti képviselői módosítások csalódást keltenek, és visszalépésnek tűnnek, különösen, ami a tőkeminimum kérdését, valamint a ready-made cégek kiiktatását illeti. Ezt, illetve a többi várható változtatást inkább szakmapolitikai és politikai hatások eredményének tekintjük, mint előrelépésnek. Az azonban véleményünk szerint megnyugtató, hogy a vita nem érinti a tervezet sok egyéb, a társaságok piacra lépését könnyítő, a procedúrák menetét egyszerűsítő szabályait, mert ezekre nem csupán a vállalkozások, hanem a bíróságok és az egységes jogalkalmazás érdekében is szükség van.”
Fáth Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara vezérigazgatója: Visszalépések. „Az AmCham nem örül a »viszszalépéseknek«, mert visszafogják a piacra lépés egyszerűsítését célzó törekvéseket. Inkább többre, határozottabb módosításokra volna szükség. Ha már muszáj, akkor legalább alacsony összegű legyen a kft. tőkeminimuma. A kötelező elektronikus út bevezetésének elcsúsztatása sem helyeselhető. A vállalkozások érdeke az lenne, hogy ez minél előbb megtörténjék. Szakértőink szerint még sok a teendő a piacra lépés megkönnyítésében, a társasági jogi szabályozásban. Szinte minden EU-tagállam folyamatosan követi a fejleményeket, és gyakran módosítja szabályait. Magyarország sem lehet kivétel. Fontosnak tartanánk az egységes és egyértelmű eljárásmódot a cégek bejegyzése és felügyelete során. Ez ma sajnos bíróságonként eltér.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.