BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Haladó szekérre szállni

2007.05.29., kedd 00:00

Menetben lévő szekérre kell felugrani – vélekedik új feladatáról Kozma András, aki júliustól tevékenykedik a Commerzbank Zrt. elnök-vezérigazgatójaként. A szakember hangsúlyozza: a hitelbiztosítóhoz képest a kereskedelmi bank nem jelent gyökeres változást, hiszen az előbbinek a neve ellenére jóval több köze van a banki tevékenységhez, mint a biztosítóihoz. A hitelbiztosító ráadásul – teszi hozzá – olyan vállalatokkal foglalkozik, amelyekből a Commerzbank ügyfélköre is áll.

A hitelbiztosítási tapasztalat az ügyfélkockázatok megítélésénél is hasznos lehet – mutat rá Kozma András. Szerinte a hitelintézet és a saját céljait illetően viszonylag egyszerű a helyzet: olyan exkluzív vállalati bankot kell működtetni, amely prémium szolgáltatásokat nyújt a vállalati szektornak, beleértve a kis- és középvállalatokat is. A Commerzbank eddig nagyon eredményesen valósította meg ezt a stratégiát Magyarországon, hiszen az ügyfelek árbevételét tekintve 2003 óta évente átlagosan 32 százalékkal növekedett. Azt, hogy a hazai Commerzbank-leány helyes úton jár, jól alátámasztja, hogy az anyavállalat a cseh és a szlovák érdekeltségeknél is a magyarhoz hasonló modell kialakítását tűzte ki célul. Kozma András úgy véli: az élesedő piaci versenyben az lehet a siker kulcsa, ha a bank csak a számára fontos ügyfélkörre koncentrál. Ez óriási előnyt jelenthet az univerzális szerepkörre törekvő bankokkal szemben, hiszen nekik erőforrásaikat, figyelmüket meg kell osztaniuk az egyes üzletágak között, és igazán komoly figyelmet csak azokra a területekre tudnak fordítani, amelyek éppen a legnagyobb növekedési lehetőséggel kecsegtetnek. Ez napjainkban egyértelműen a lakossági szolgáltatások területe.

A Commerzbank – vélekedik a szakember – az árazás területén nem kíván agresszív versenybe szállni a konkurenciával, viszont ma már a piaci ár felett sem lehet kínálni termékeket: ebből a szempontból tehát az a megoldás, hogy ugyanazért az árért színvonalasabb szolgáltatást kell biztosítani, ami megnyeri a banknak az ügyfelet. A Commerzbank lehetőségeit vizsgálva nem szabad megfeledkezni a német kötődésű ügyfelekről sem, amelyek igen komoly bázist jelentenek a bank számára.

A szakember szerint az elkövetkezendő időszakot tekintve az a legfontosabb cél, hogy a hitelintézet fenn tudja tartani az évi 30 százalék feletti ügyfélárbevétel-bővülést, és továbbra is a hazai középvállalatok első számú bankja legyen. Ennek a célnak az eléréséhez adott a stabil tulajdonosi háttér, az értékesítési hálózat – 2005-ben a Commerzbank még két fiókkal működött, míg a közeljövőben már tíz egységből álló hálózata lesz – valamint a megfelelő stratégia is.

Névjegy

CÉG

A Commerzbank Zrt. 1993 óta a Commerzbank AG 100 százalékos tulajdonaként üzemel Magyarországon. A hitelintézet mérlegfőösszege 212,2 milliárd forintot ért el 2006-ban.

A Commerzbank működési nyeresége 3,1 milliárd forint volt tavaly.

Kozma András (38)

Vállalatgazdaság-tan szakon szerzett diplomát a Budapesti és a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen.

Szakmai pályafutása az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt.-nél kezdődött, ahol 2001 ősze óta ügyvezető igazgatóként tevékenykedett.

Július elsejétől a Commerzbank elnök-vezérigazgatói posztját tölti be.

A Commerzbank Zrt. 1993 óta a Commerzbank AG 100 százalékos tulajdonaként üzemel Magyarországon. A hitelintézet mérlegfőösszege 212,2 milliárd forintot ért el 2006-ban.

A Commerzbank működési nyeresége 3,1 milliárd forint volt tavaly.

Kozma András (38)

Vállalatgazdaság-tan szakon szerzett diplomát a Budapesti és a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen.

Szakmai pályafutása az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt.-nél kezdődött, ahol 2001 ősze óta ügyvezető igazgatóként tevékenykedett.

Július elsejétől a Commerzbank elnök-vezérigazgatói posztját tölti be.-->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.