Kormánynegyed-értékelés

Az ötlet támogatói szerint 140 milliárdos megtakarításra számíthatunk, ha 25 éven át béreljük a mai, igencsak szétaprózott, hatékonyan ki nem használható ingatlanportfólió helyett építendő koncentrált irodanegyedet. Gál J. Zoltán múlt heti nyilatkozata szerint a 32,3 milliárdból 2009 nyarára felhúzható komplexum igénybevétele a mai évi 13 milliárdos ingatlan-fenntartási költségeket 8,5 milliárddal apasztaná. Így a vételi projekt előkészítésére rögvest el is különítettek 2,756 milliárdot.

Ha azonban számolgatunk egy kicsit, a kép már korántsem ilyen egyértelmű. Például, ha az említett évi 8,5 milliárdos megtakarításból áll össze a 140 milliárdos spórolás, az csak akkor lehet igaz, ha a pénz időértékének figyelembevételekor az előterjesztés készítői a következő 25 esztendőre mindössze évi 4 százalékos átlagos hozammal számoltak. Ez nemcsak azért sántít, mert az előrejelzések szerint még az infláció is magasabb lesz ennél a következő években, hanem mert a legfrissebb állampapír-aukciók alapján a 2023-ban lejáró állampapírok éves átlagos elvárt hozama is 6,37 százalék. Sőt, még a bevezetendő euróban is ritka a négyszázalékos hozam.

Ráadásul egyáltalán nem igaz, hogy a 8,5 milliárdos megtakarítás kockázatmentes volna. Az ugyanis attól függ, hogy miként alakulnak az ingatlan-fenntartási és -üzemeltetési költségek, illetve az új negyed bérleti díja a projekt igencsak hosszú futamideje alatt. Ha például mindvégig 6 százalékos (még mindig irreálisan alacsonynak mondható) kamattal számolnánk, az összesített megtakarítás máris 22 százalékkal szerényebb, mintegy 109 milliárd lehetne.

A kormány másik „csele” a kérdés feltevésében rejlik, mivel nem csak a mai rendszerből vagy a PPP megoldásból választhatunk. Ha tudunk ugyanis egy olyan projektet, amely még akkor is 100 milliárdot spórol nekünk, ha más finanszírozza azt, sőt még profitot is hoz neki, logikusan merül fel a kérdés: vajon miért nem maga az állam fekteti be a költségvetés méretéhez képest elenyésző 32,3 milliárdot, hogy így lényegében azonnal 70 milliárddal gazdagodjon?

Az, hogy éppen nincs pénz, aligha elfogadható érv. Egy ilyen üzletileg (állítólag) jól megalapozott tervre ugyanis bármelyik bank szívesen adna kölcsön, s még az államadóssághoz képest igen magas, 10 százalékos kamatnál is hat év alatt a teljes tőke és a kamatos kamatok is megfizethetők az évi 8,5 milliárdos megtakarításból. (Sőt, szinte bizonyos, hogy ha az állam pénzeli a projektet, a finanszírozás jóval olcsóbb lesz, mint ha egy magáncég teszi, vagyis a költségmegtakarítás még nő is.) Ettől még természetesen a kivitelezést és a szolgáltatásokat nyugodtan meg lehet pályáztatni.

Kérdés persze, jók-e egyáltalán a közzétett számítások. Ha még ajánlat sincs, honnan tudjuk a megtakarítás mértékét? Ha pontos tervek nincsenek, ki tudja, mennyiért húzható fel az épület? Mi lesz, ha mégsem lesz elég a 11 ezerről 5700 főre csökkentett hivatalnokgárdának a tervezett 97 ezer négyzetméter a mai 311 ezer helyett? Miként lehet, hogy a kalkulációk szerint négyzetméterenként átlagosan éppen annyiért adható el a kiváltandó 31, elit környéken lévő kormányzati épület, mint amennyiért az új épület készülne? Miért kerülne négyzetméterenként 300 ezer forintba az új irodák építése, ha az építőiparban 200-nál többet szinte senki sem kérne? Figyelembe vette-e valaki a költöztetés vagy az informatikai rendszerek teljes újraépítésének vagy a közlekedés átszervezésének költségét? S miként tették ezt, ha még nem is tudni pontosan, mely szervezetek költöznének? Sokak szerint ugyanis egyes minisztériumok (például a külügy és a honvédelem) elhelyezése nem kezelhető pusztán gazdasági kérdésként, hiszen azok az állam szuverenitását is jelképezik, amelyet egy külföldi befektetőtől bérelt ingatlanban való elhelyezés aligha erősít.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa