Magyar módra
Nem meglepő, legfeljebb – kinek-kinek vérmérséklete szerint – elszomorító vagy felháborító, ahogy nálunk az amúgy életképes üzleti modelleket is rossz célokra, a köz megkárosítására használják fel. Mert a köz- és magánszféra együttműködésére (PPP) alapuló beruházások nem ördögtől valók. Számos külföldi példa van sikeres alkalmazásukra, ahol a forráshiánnyal küzdő (ön)kormányzat úgy tud előre hozni közcélú projekteket, hogy a jó minőségű szolgáltatást nyújtó magántársaság valóban vállalja a kockázatok többségét, mindezt pedig tisztességes profitért teszi.
Az Állami Számvevőszék most közzétett jelentése viszont megerősíti azt a gyanút, amellyel eddig is sokan tekintettek a konstrukcióra. A lesújtó elemzésből ugyanis az a kép rajzolódik ki, hogy Magyarországon ezt a tevékenységet az érintettek eddig többnyire nem a közjó érdekében alkalmazták. De ha kevésbé eufemisztikusan akarnék fogalmazni: a PPP a korrupció és pazarlás melegágya volt. Az egyes üzleteket nem előzték meg gazdaságossági számítások, a projektek az állam számára kockázatosak, előnytelenek. Mintha csak a lassan lezáruló magyarországi privatizáció dicstelenebb fejezeteit (energiaszektor, közművek) kezdenénk el újraolvasni.
Bár a szabályozásban azóta történt előrelépés, ilyen megállapítások után mégis érthető, ha az ember gyanakvással tekint a sebtében előkészített kormányzati negyed PPP-s megvalósítása elé, amelyhez az ÁSZ is hiányolja a részletes számításokat. Mert a projekt amúgy önmagában szintén értelmes cél lehetne, hiszen az összevonással nyilván spórolni lehetne az üzemeltetési költségeken. Csak valahogy úgy tűnik: ahol kiskaput hagynak/rejtenek el a visszaélésekre, azt Magyarországon megtalálják és ki is nyitják.
Ezért írhatta le az ÁSZ, hogy „e piaci formák alkalmazása bizony »magyar módra« történt – drágán és gyakran pazarlóan”. Bizony: magyar módra.
