Reklámozni a hiányszakmákat

„Ha lenne egy fiad, minek örülnél: ha hegesztőnek tanulna, vagy ha művelődésszervezőnek?” – szegezte nekem a kérdést egy fejvadász ismerősöm. „Attól függ, mi szeretne lenni, diplomás munkanélküli vagy társadalmilag el nem ismert, de keresett szakember” – válaszoltam. Tudom, a helyzet bonyolultabb, ám az tény, Magyarországon egyre több hiányszakma van, túlképzésekről viszont nem érdemes beszélni, csak szerkezetileg rossz képzési arányokról.

Az után a bizonyos 40 év után mindenki diplomát akar a presztízs, a jobb fizetés, a minőségi élet reménye miatt. A felsőoktatásba jelentkezők apadó száma bizonyítja: 2007-ben már nem egyértelmű, hogy egy oklevél mindezt biztosítja, ám a felsőfokú végzettség utáni szakmaszerzés még nem alternatíva.

Manapság, ha jól képzett szakmunkást akarnak, a cégeknek mindenképpen a zsebükbe kell nyúlniuk: intézményt, szakindítást kell támogatni, tanulószerződést kötni, vagy a meglévő munkavállalókat fejleszteni egy külső cég bevonásával. És nem sokan vállalják a pluszköltségeket, inkább a konkurenciától vadásznak. Ezt bizonyítja, hogy míg a hazai vállalatok 12 százaléka áldoz arra, hogy dolgozóit gyakorlati oktatásban részesítse, addig az uniós átlag 40 százalék.

„Bemegyek. Kijövök. De milyen jóóól kijövök, ha bemegyek” – talán a régi Skála-kópé figurával kellene reklámozni az elektroműszerész-, a géplakatos-, a kőművesképzéseket, vagyis a hiányszakmákat oktató iskolákat, akkor mindenki felfigyelne rájuk.

A viccet félretéve, az biztos, hogy egy jól irányított kommunikáció ledöntené az értéktelen diplomák nimbuszát, növelné a szakképzés presztízsét, amit előbb-utóbb a fizetések is követnének. A sok jogszabály-módosítás elkerülhetetlen. Mégis. Ha a kormány társadalmi célú kampányt indítana a hiányszakmák népszerűsítése érdekében, a vállalkozások végre „látnák”: történik valami az érdekükben.