Újrakevert kártyalapok
Nem lehetett nem észrevenni Hernádi Zsolt Mol-elnök bajsza alatt a mosolyt, amikor a közelmúltban megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy a Falcon Magyarország teljes ellátását biztosító földgázmezőre lelt Makó környékén. Bár azt a kanadai cég is jelezte, hogy a 600 milliárd köbméterre becsült készlet kitermelése mély fekvése miatt igen bonyolult és drága lehet, tény, hogy – ha gáz még nem is – az optimizmust erősítő hírek azóta is rendre érkeznek a tőzsdén jegyzett vállalat részéről. Mint épp a héten is. (Csak halkan jegyezzük meg, hogy a Brit Columbia-i cég honlapján – kifogásunk ellenére – egy sajtóközlemény a mai napig hazugsággal vádolja a Világgazdaságot, amiért lapunk lehozott egy utólag letagadott nyilatkozatot. Emiatt aztán egy külföldi tőzsdei fórumon lesajnálóan elemezték a kelet-európai gazdasági sajtót, amely még nem érte el a nyugati színvonalat. Ha ezen a Falcon etikátlan magatartását értik, nos, azt nem is szeretnénk.)
Hogy a Falcon kutatási sikerei – az egyéb kommunikációs szempontoktól letisztítva – hosszú távon mégis termőre fordulhatnak, azt alátámaszthatja, hogy a Mol épp a napokban írt alá megállapodást az ExxonMobil leányvállalatával, az Essóval a magyarországi, nem konvencionális szénhidrogén-lelőhelyek tanulmányozására. Amelyek létezéséről egyébként jó ideje lehet tudni, csak azt nem, hogy lehet-e és érdemes-e egyáltalán azt felszínre hozni. Idővel remélhetőleg tisztul a kép, mindenesetre itt és most lehetetlen megjósolni, hogy Magyarországból lesz-e valaha gáznagyhatalom.
Addig is be kell érni a reálisan megvalósítható beszerzési projektekkel. Itt azonban meglehetősen cseppfolyós a helyzet (ha maga a gáz egyelőre nem is). Szinte naponta jönnek hírek váratlan vagy annak tűnő fordulatokról. Tegnap például arról, hogy a Gazprom épp Ausztriában képzeli el azt a kereskedelmi gáztárolót, amelyet korábban Magyarországnak, de Szerbiának is felajánlott. A Bécsbe látogató Putyin elnök, úgy tűnik, sikerrel értette meg osztrák vendéglátóival, hogy az Ausztria által favorizált Nabucco gázvezeték – a nemrég tető alá hozott orosz–kazah–türkmén paktum következtében – orosz gáz nélkül mit sem érne. Az orosz vezetés láthatóan sikerrel alkalmazza az „oszd meg és uralkodj” elvet, hiszen a Magyarországot nemrég még – a Nabucco-terv megfúrása miatt – különutassággal, a közös európai érdekek elárulásával megvádoló Ausztria most szívfájdalom nélkül orozná el tőlünk a gáztározó megépítéséből származó üzletet, és kötne különpaktumot az ORF tévécsatorna által „orosz cárnak” nevezett államfővel.
De hogy mennyire sok partikuláris érdek feszül egymásnak ezekben a hetekben, hónapokban, azt jól szemléltetik a napról napra érkező bejelentések. A tavaly téli emlékezetes ukrán gázstop után – amely tulajdonképpen elindította, vagy legalábbis felgyorsította az európai és a magyar ellátásbiztonsággal kapcsolatos kezdeményezéseket – most azt olvashatjuk, hogy a Mol az oda irányuló Testvériség vezetéket bővítené. Bár a magyar társaság hangsúlyozza – és ez elfogadható –, hogy a projekt nem a tervezett Kék Áramlat, a Nabucco vagy a Krk sziget cseppfolyósítottgáz- (LNG-) terminál alternatívája, utóbbiak mégis az ukrán tranzitmonopóliumot lennének hivatottak megtörni.
Mindeközben élénk diplomáciai (és vállalati) offenzíva kezd kialakulni a hirtelen felértékelődött közép-ázsiai országok kegyeinek elnyeréséért, legutóbb épp Azerbajdzsánra összpontosítanak a magyarok. És itt már az Egyesült Államok is bekerül a képbe, amely nem anynyira Európa gázellátásáért aggódik – mint ahogy hangoztatja –, hanem az orosz és iráni pozíciók kiépítését szeretné megakadályozni, és saját olajcégeik útját egyengetni.
Ebben a sokváltozós rendszerben nem könnyű mindenki számára megnyugtató megoldást találni, talán lehetetlen feladat. Mindenesetre manapság az egyik legizgalmasabb stratégiai játszma.
A szerző a Világgazdaság rovatvezetője
