Utópia vagy sikertörténet?

A Világgazdaságban pénteken megjelent Változások a közigazgatásban című cikkre reagálva több minisztériumi középvezető is panaszkodva hívta fel lapunkat, mondván, olyan kevesen maradtak, hogy képtelenek elvégezni a napi munkát. Szetey Gábor államtitkár szerint a maradók egynegyede valóban nem a korábbi közigazgatási „műszakban” dolgozik, ez azonban nem feltétlenül a létszám miatt van, inkább vezetői hiányosság, hisz régen nem volt jellemző, hogy projektmenedzsment-szemlélettel kelljen megszervezni a munkát.

Vakmerő trénerek időnként azt tanácsolják stresszoldó gyakorlatként a munkavállalóknak, hogy az utált főnök fotóját tűzzék rá egy dartstáblára, és legyen ő a célpont. Aki a dobónyíllal eltalálja a főnök orrát, az tíz pontot kap. Szetey Gábor fotójával sokan edzenek majd. Pedig nagy dolog az évtizedeken keresztül rendszereiben mozdulatlan, politika, szokások és tekintély működtette szervezetbe változást hozni.

Úgy tűnik, a sokak számára csak PR-fogásnak tekintett kultúraváltást az államtitkár komolyan veszi, és hisz benne. Sokan azonban szkeptikusak. Mennyire működtethető teljesítménymenedzsment a közigazgatásban, ahol a politikai érdekek mindent felülírnak? Jut-e, marad-e pénz a tényleges munkát végzőknek, vagy épp az ő nadrágszíjukat húzzák összébb? El mer-e veszíteni több tízezer vagy akár több százezer szavazót az MSZP, hisz a kárvallottak voksa tét lesz a következő választásokon. Tud-e egy fecske és csapata nyarat csinálni a közigazgatásban? Hisz megszerzett jogokról, kiváltságokról senki nem mond le szívesen.

Mondják, fejétől bűzlik a hal. A közigazgatásban a politikai (főleg) és a szakmai vezetőkön egyaránt múlik, hogy megvalósul-e a kultúraváltás, változik-e az ösztönzés, a „sógor-koma-jóbarát” elv, a munkaszervezés, vagy az egész utópia marad, s nem „best practice”-t írnak belőle, hanem Morus Tamás-plágiumot.