BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gépkocsiktól a roncsautókig

2007.08.13., hétfő 00:00

Már a diplomamunkáját is a leselejtezett gépjárművek hasznosítási lehetőségeiről írta a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) Lukács Pál, akit június 1-jével kértek fel a Magyarországon keletkező roncsautók kezelésének megszervezésére felállt Car-Rec Kht. ügyvezető igazgatójának, valamint a legnagyobb hazai hulladékkezelők között számon tartott Alcufer Kft. fejlesztési és kommunikációs igazgatójává. Pedig a szakember ezt megelőzően közel egy évtizedig a gépjárműipar fejlesztési területén dolgozott, a TÜV Hannovernél, a Knorr-Bremsénél és a Ramsys Zrt.-nél. Igaz, az iparággal kapcsolatos környezetvédelmi kérdések ekkor sem kerülték el: az ezredfordulótól bekapcsolódott a Magyar Gépjárműipari Szövetség munkájába, ahol 2002-től a szervezet újrahasznosítási munkabizottságát vezette. Munkája elismerését mutatja, hogy 2003 és 2005 között a szervezet ügyvezető igazgatója, s mindeközben a doktori diplomát is megszerezte a BME-n, ahol 2005 óta adjunktusként a jövő fejlesztőmérnökeinek képzésében vesz részt.

A Car-Rec Kht. és az Alcufer csoport vezetői ez év tavaszán keresték meg azzal a kéréssel, hogy a gépjárműiparban szerzett tapasztalatait és kiépített kapcsolatrendszerét a hulladékkezelés területén hasznosítsa. Lukács Pál az új megbízás elfogadását nem érezte visszalépésnek. Sőt azt vallja, hogy a termékciklus végén zajló folyamatok fejlesztése sokkal nagyobb szakmai kihívást jelent, mint maga a gyártás, hiszen így a gépjárműipar egészében friss és széles körű ismeretekkel kell rendelkeznie. Emellett egy olyan új iparágról van szó, ahol ezekben az években születnek meg a legfontosabb stratégiai döntések arról, milyen irányba haladjanak a fejlesztések és a beruházások.

A Car-Rec Kht. élén a legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy Magyarország teljesíteni tudja a roncsautók kezelésére vonatkozó európai uniós környezetvédelmi célokat. Emellett fel kíván lépni annak érdekében, hogy a roncsautók minél nagyobb hányadát sikerüljön a hatóságok által regisztrált, legális bontók felé terelni, illetve Magyarországon is kiépüljön a megfelelő informatikai háttér ahhoz, hogy Brüsszel részére pontos országjelentéseket lehessen készíteni a leselejtezett gépjárművek kezeléséről.

Ambíciói megvalósítására jó lehetőséget kínál számára az Alcufer Kft. Fehérvárcsurgón előkészítés alatt álló shredderberuházása, amellyel összefüggésben új k+f programok indulnak a tervezett üzemben a leselejtezett gépjárművek aprításos feldolgozását követően visszamaradó vegyes hulladékfrakciók feldolgozására. Emellett kommunikációs vezetőként igyekszik a környezettudatos szemléletformálás területén is új programokat megvalósítani, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületével karöltve.



CÉG

A Car-Rec Kht.-t hat nagy hazai hulladékkezelő vállalat hozta létre 2003-ban a leselejtezett gépjárművek begyűjtésének és hasznosításának megszervezése céljával.

Köztük a legnagyobb tulajdonrészt az Alcufer csoport birtokolja, amelynek tagjai tavaly együttesen 36 milliárd forintos árbevételt értek el, több mint 700 ezer tonna hulladékot kezelve.



Köztük a legnagyobb tulajdonrészt az Alcufer csoport birtokolja, amelynek tagjai tavaly együttesen 36 milliárd forintos árbevételt értek el, több mint 700 ezer tonna hulladékot kezelve. Lukács Pál (36) Feleségével tizenhat éve él együtt, két fiúgyermekük közül az idősebb hat-, a fiatalabb kétéves. Szabadidejében a lehető legtöbb időt igyekszik családjával eltölteni, emellett legszívesebben horgászik, másik szenvedélye pedig a labdarúgás.-->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.