Cinkos, aki néma?
A versenyszférában számos esetben beszélünk a best practice-ről, azaz a legjobb gyakorlatról. Ez annyit tesz, hogy a legmegfelelőbb szakmai gyakorlatot figyelembe véve a legjobb tudása szerint jár el az adott vezető. Ám ilyesmiről általában szó sem esik az államigazgatás és az állami pénzek terén. Ez a hozzáállás – legalábbis eddig – hiányzott abban az esetben, amikor cégek kartellbe tömörülve megkárosították az államot. Ilyenkor a best practice elvének éppen az felelne meg, hogy amint az eset a károsult tudomására jut, azonnal fellép a károkozókkal szemben, ha kell, az adott téma szakértőinek bevonásával.
Nyugat-Európában ezt meg is teszik. Amennyiben nem, akkor abból jókora botrány kerekedik, s bizony leváltások, lemondások járnak vele, mint legutóbb Bajorországban. Nyugat-Európában már csak azért is pert indítanak ilyen ügyekben, ahogy azokra fény derül, mert a tender és a pályázat kiírói ezzel igazolhatják, hogy ártatlanok, nem játszottak össze a nyertessel, nem voltak annak cinkosai. Egy ilyen fellépés bizonyítja még, hogy az államot, az állami céget képviselő vezető tudja a dolgát, jól gazdálkodik, s ha szükséges, megvédi az adófizetők érdekeit.
Ezek ma még Magyarországon kevéssé ismert alapelvek, de már – s ebben a GVH elnökének, valamint a kormányfő támogatásának is szerepe volt – az illetékesek kezdik komolyan venni a kartellügyekből következő felelősségüket, vagyis hogy vissza kell szerezniük az államtól eltulajdonított pénzt, mint azt látjuk a NIF, az OKM vagy a paksi atomerőmű példáján. Az EU-tagságból eredő elvárások bizony különösen fontossá teszik majd az ez irányú, felelősségteljes fellépést is, hiszen az EU-pénzek felett nem csupán Magyarország őrködik, hanem Brüsszel is. Akik pedig nem követelik vissza az állam pénzét, azok a most kialakulóban lévő gyakorlat szerint bizony kérdőre vonhatók lesznek a jövőben.
