Érdekek érdekes harca

El lehet azon meditálni, arcátlannak tekinthető-e Köröshegy jelenlegi polgármestere, aki nem átallotta azt mondani, hogy a korábbi jegyzőnek keményen ki kellett volna állnia egy a falut elkerülő útért, hiszen eredetileg ez volt a feltétele a völgyhidas nyomvonal engedélyezésének. Hiszen épp az 1800 lelkes falu és Balatonföldvár tiltakozása miatt kényszerült rá a beruházó arra, hogy felépíttesse ezt a meglehetősen drága és első megközelítésben feleslegesnek tűnő monstrumot. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt években sokat profitált a munkálatokból a község és egy idegenforgalmi nevezetességgel lett gazdagabb a környék.

Mégsem hinném azt, hogy az érintett települések vezetői visszaéltek volna a helyzetükkel. Inkább arról van szó, hogy az adott gazdasági és jogi környezetben kihasználtak minden lehetőséget. Lehet, hogy ezzel a megnövekedett költségek miatt talán az országnak okoztak kárt – ám egyes mérnökök szerint alig drágább a mostani szakasz az eredetinél, sőt van aki úgy véli, a part menti út duplájába került volna –, ezért azonban kár lenne rájuk húzni a vizes lepedőt. A döntéshozó polgármestereket, képviselőket azért választották meg, hogy – törvényes keretek között – képviseljék az ott élők érdekeit. Ezt tették.

No persze, fel lehetne vetni, hogy az igazi politikus távlatokban, széles perspektívában gondolkodik, és nem percemberként, marginális szempontokat érvényre juttatva. Ám nem lenne korrekt a köröshegyiektől és a földváriaktól olyat elvárni, ami az országos politikusi garnitúrára sem igazán jellemző, és most roppant udvariasan fogalmaztam.

Az M0-s azonban még tipikusabb eset. Itt különösen az északi szektor budai része kapcsán kezdődött nyílt küzdelem a beruházó állam és az önkormányzatok között, a települések maguk is megvívták egymással a maguk harcát, s persze a küzdelembe civilszervezetek is beszálltak. Most már kezdenek megnyugodni a kedélyek, a hét nyomvonalváltozat egyike talán minden érintettnek elfogadható lesz. Ám csaknem húsz év kellett ehhez, hiszen az első tervpályázatok még a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején készültek. Az első önkormányzati egyeztetések 1996-ban kezdődtek, akkor még Üröm fúrta meg az összes verziót, a 2003 elején újraindult munkálatok azonban már több érdeket sértettek. Veszekedett egymással Óbuda és Budakalász – nem mellesleg a harmadik kerületiek továbbra is megosztottak –, egymás torkának esett Pilisvörösvár és Üröm, de ringbe szállt a főváros is, hiszen neki elemi érdeke, hogy mielőbb elkészüljön a pálya, ezzel szemben a környezetvédők az egész M0-s koncepciót sutba dobnák. A szimpla, települések közötti vitákat pedig még olyan politikai pengeváltások is színesítették, mint a fővárosi SZDSZ-es Demszky és az óbudai független-fideszes Tarlós közötti csörték.

De ezeken az ügyeken túl is megannyi hasonló – bár nem ilyen nagy sajtóvisszhangot kapott – viták torpedóznak meg vagy lassítanak le fontos beruházásokat. Holott csupán arról lenne szó, hogy olyan jogszabályokat kellene alkotni, amelyek figyelembe veszik az egyén, a kisebb közösség és az ország érdekeit. Az tény, hogy nem egyszerű a feladat, de meg kellene próbálni. S vannak használható külföldi példák is. A demokráciára kényes ízlésűek talán nem feltétlenül a horvát megoldást ajánlanák – bár kétség nem férhet hozzá, nagyon hatékony megoldás –, déli szomszédainknál ugyanis előbb építkeznek, s utólag egyezkednek. Ám a francia szisztémát is érdemes lenne megfontolni. Ott az érintett települések az adott szakasz építési költségének egy százalékáért bármilyen fejlesztésre igényt tarthatnak. Ám addig, amíg a magyar parlamentben nem találnak ki valamit, csak az önkormányzatok önmérsékletében lehet bízni.

De az sem baj, ha kicsit örülünk az új hídnak, ha már jól megfizettünk érte.

A szerző a Világgazdaság munkatársa