Április után az idén a második szufficites hónapot zárta az államháztartás júliusban, a többlet 90,6 milliárd lett. A júliusi plusz hatására az államháztartás első fél év végéig kialakult 4 százalékos hiánya a GDP 3,6 százalékára csökkent – közölte a Pénzügyminisztérium. Az államháztartás az első hét hónapban – önkormányzatok nélkül – 913,1 milliárdos hiánynyal zárt, míg tavaly az év azonos időszakában a felhalmozott deficit 1252 milliárd forint volt.
A PM prognózisa július végére 908,6 milliárd forintos deficit volt, azaz valamivel az előrejelzés alatt alakult a tényszám, ezzel a költségvetés hiánya az egész éves prognózis 59,7 százalékát teljesítette, vagyis egyelőre tarthatónak látszik a kormányzat éves hiánycélja.
Az ipari termelés előző havi ijesztő mértékű lassulása átmenetinek bizonyult, júniusra az ágazat korrigált az eredményen. A KSH előzetes adatai alapján a termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,7 százalékkal nőtt. Az első fél év termelése így 8,2 százalékkal magasabb volt a tavalyinál. A bővülés ugyan elmarad a tavalyi jó eredménytől, de továbbra is kedvezőnek mondható.
Júniusban az export 5,8 milliárd eurót tett ki, a fél év során pedig csaknem 32,8 milliárdot. Az export-import olló tartós meglétének köszönhetően az első hat hónapban 720 millió euróval javult az egyenleg az elmúlt év hasonló időszakához képest, és mindössze félmilliárdot tett ki. Júniusban már közel 20 százalékos volt az export euróban mért növekedési üteme, ez a még mindig élénk külpiaci konjunktúrának köszönhető, amely azonban kezd túljutni a csúcspontján. BD
8. 13.: Mezőgazd. árak, 2007. jún.
8. 14.: Bruttó hazai termék (előzetes), 2007. II. negyedév, Fogyasztói árak, 2007. júl.
8. 15.: Ipar, 2007. június
8. 16.: Szállodai m.számok, 2007. júl.
8. 17: Építőipar, 2007. jún., Létszám, keresetek, 2007. jún.
8. 13.: Mezőgazd. árak, 2007. jún.
8. 14.: Bruttó hazai termék (előzetes), 2007. II. negyedév, Fogyasztói árak, 2007. júl.
8. 15.: Ipar, 2007. június
8. 16.: Szállodai m.számok, 2007. júl.
8. 17: Építőipar, 2007. jún., Létszám, keresetek, 2007. jún.
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.