BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új török elnök

2007.08.27., hétfő 00:00

Minden valószínűség szerint holnap nyilváníthatják államfővé Törökországban Abdullah Gül jelenlegi külügyminisztert, miután a parlamenti szavazás harmadik fordulójában immár a voksok egyszerű többsége is elegendő lesz a megválasztásához. Gül beiktatása egyben az őt jelölő Igazság és Fejlődés Párt (AKP) jelentős fegyverténye lesz, hiszen tavasszal az ő jelölése vezetett ahhoz a válsághoz, amely végül előre hozott parlamenti választások megtartásával oldódott meg. Merthogy a válság valóban megoldódott: az AKP olyan nagy arányú győzelmet szerzett, hogy Gül ismételt jelölésébe az ellenfeleknek is bele kellett nyugodniuk.

A szekuláris állam felett őrködő hadsereg, amely tavasszal fellépett az iszlamistának tartott Gül elnöksége ellen, így ezúttal csendben maradt. Bár az AKP ellenfelei április és május folyamán milliós tömegeket tudtak az utcára hívni, a párt győzelme világossá tette, hogy a választók nem fogadnának el a hadsereg részéről a demokráciát aláaknázó lépéseket.

A török hadsereg 1960– 97 között négy alkalommal buktatott kormányt, ám az elmúlt években politikai ereje meggyengült. A nemzetbiztonsági tanácsban nőtt a választott civilek szerepe, és a kormány ellenőrizheti a hadsereg költségvetését. Brüsszel legutóbbi országjelentésében még mindig azt kifogásolta, hogy a hadseregnek jelentős politikai befolyása van. Inkább lehet ez az akadálya egy esetleges török EU-tagságnak, mint hogy Gül neje iszlám fejkendőt visel. BÁ

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.