Cinkelt lapok

Ez az a történet, amelyben semmi sem az, aminek az első pillanatban látszik. Természetesen a Mol–OMV sztori újabb fejezetére gondolok, amelyben az osztrák kérő konkretizálta gálánsnak tűnő ajánlatát, nem kis izgalmat okozva ezzel a Lajtán innen.
Ha az OMV-ben az osztrák állam nem lenne meghatározó tulajdonos, akkor jóval egyszerűbb lenne a képlet. Akkor nyugodtan mondhatnánk azt, hogy egy tőzsdén jegyzett cég esetében csak a részvényekért kínált vételár számít, hiszen a vevő nyilván nem tesz magasabb ajánlatot, mint ami üzletileg kifizetődő számára. Akkor nem kellene attól tartani, hogy a schwechati helyett mondjuk a százhalombattai finomítót adnák el az esetleges uniós versenyjogi aggályok miatt, hiszen a profitszempontok a hatékonyabb egység megtartása mellett szólnak. Csakhogy a szép szavak ellenére az OMV esetében erre nincs semmilyen garancia, ezt egyébként jól mutatja az osztrák olajvállalat részvényárfolyamának tegnapi zuhanása is.
De ugyanilyen kérdéseket vet fel az az arzenál, amelylyel a Mol vezetése próbálja meghiúsítani a javasolt tranzakciót, kihasználva a magyar kormány hathatós segítségét.
A konkrét fúzió elleni jogos üzleti érvek mellett ugyanis tény, hogy az alkalmazott védekezési módszerek – a saját részvények vásárlásától és továbbadásától kezdve a mindezt mintegy megkoronázó lex Mol kidolgozásáig – negatívan hatnak a tőkepiac hatékony működésére, és adott esetben ellenőrizhetetlenné, leválthatatlanná tehetik a cég menedzsmentjét.
Nehéz tisztán látni, pláne igazságot tenni ebben az ügyben, hiszen a főszereplők nyilván nem terítik ki minden kártyájukat. Most mindössze annyi bizonyos, hogy mindenki nagyon elszántan küzd a végső győzelemért. Mivel azonban a tét óriási, könnyen előfordulhat, hogy sérülnek a fair play szabályai. Érdemes hát odafigyelni a játékosok kezére.