A múlt hét elején számolhattunk be a KSH részletes bruttó hazai termék statisztikájáról. Mint emlékezetes, a számok nem sok örömre adhatnak okot: Európa egyik sereghajtójává váltunk a növekedésben, ráadásul még abban sem lehetünk biztosak, hogy a második negyedév jelenti a mélypontot. A középtávú kilátások még homályosabbak, hogy milyen ütemben kezdünk el újra felzárkózni Európához, mire a kiigazítás makrohatásai lecsengenek, azt még senki sem tudja. Némi öröm az ürömben, hogy az ipar teljesítménye továbbra is biztatónak tűnik, s hogy az elsősorban exportra termelő feldolgozóágazatok még bizalommal vághatnak neki a harmadik negyedévnek – ezt a külkereskedelem júliusi adatai is jól mutatják. Júliusban a 22,5 százalékos éves exportbővüléshez már csak 16,6 százalékos importnövekedés kapcsolódott, az ország külkereskedelmi deficitje jelentősen csökkent, és a kedvező számok minden bizonnyal a fizetési mérlegben is éreztetik majd hatásukat. Ha a lakossági fogyasztás jövőre sem talál magára, Magyarország (mirabile dictu!) a nettó exportőr pozíciójában találhatja magát.
Keddtől kezdve aztán egy másik jelenség előszelei kezdtek megmutatkozni. Az augusztusi inflációs statisztikában az élelmiszerárak nem csökkentek, pedig ebben a szezonban ez a szokásos. Bár átlagosan nem is növekedtek szignifikánsan, az agrárinfláció által leginkább érintett termékeknél már tisztán látható az aszály és a világpiaci árnövekedés kombinált hatása. Az agrárárakkal kapcsolatos félelmeinket csak erősíthették a júliusi áradatok, amelyek 45 százalékos (!) gabona-, 25 százalékos burgonya- és 20 százalékos gyümölcsár-emelkedést mutatnak. Gráf József agrárminiszter aggodalmai tehát megalapozottnak látszanak, és az agráráfa-csökkentés eshetőségével mind a piacnak, mind a PM-nek egyre komolyabban kell számolnia. MZs
