BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kamionról mozdonyra váltani

2007.09.17., hétfő 00:00

Boros Attilával beszélgetve az az érzése támad az embernek, hogy mindent legutóbbi munkahelyéhez, a Waberer’s cégcsoporthoz hasonlít. Érezhetően büszke az ott eltöltött kicsivel több mint két év eredményeire. A legnagyobb hazai közúti áruszállítónál a tulajdonos tanácsadójaként, majd vezérigazgatóként új és a korábbinál hatékonyabb szervezeti formát hozott létre, értékelési és érdekeltségi rendszert vezetett be, és egységes vállalati kultúrát alakított ki. Irányításával a hatékonyság növelésére önálló elszámolási egységek (Optimum Solution Center) jöttek létre, amelyek együttműködnek, de versenyeznek is egymással. Legfőbb „művének” azonban azt tartja, hogy egy magas szervezettségű, hatékonyan működő menedzsmentet hagy hátra.

Ez azonban már a múlt. Szeptember 11-től Boros Attila az OKD Doprava s. a. elnök-vezérigazgatója lesz. A cég Kelet-Európa legnagyobb magántulajdonú vasúti árufuvarozója, amelynél alapjaiban mások a feladatok, mint a Waberer’snél voltak. Ott a feladat szépségét az adta Boros Attila számára, hogy át kellett alakítani és hatékonyabbá tenni a Volán-Tefu alapjain sikeressé vált, majd növekvő vállalatot. A munka lezárultával viszont a távozó vezérigazgató már csak igazgatósági tagként befolyásolja a csoport további sorsát. Ma már az ostravai központú OKD Dopravától kapott új feladatokra összpontosít.

A váltással mintha megtörne karrierjének eddigi íve, hiszen Boros Attila felső vezetői pályafutása során általában egyre nagyobb vállalatok és szervezetek változásmenedzsmentjével foglalkozott. Most viszont, mint mondja, éppen abban látja a kihívást, hogy a vállalatot a mostani sokszorosára kell növelnie.

„Három-öt év alatt egy regionális piacvezető vasúti, logisztikai szolgáltató csoportot kell létrehoznom, amely integrált megoldásokat nyújt ügyfeleinek a vasúti szállítási és logisztikai szolgáltatások teljes palettáján, a térség minden jelentős piacán” – vázolja feladatát. Ennek a jövőbeli csoportnak az első tagja az OKD Doprava, amely Csehország legnagyobb szénipari cégéből vált ki és önállósodott. A tulajdonos NWR Transportation BV Kelet-Európa több országában tervez felvásárlásokat. Egyik legjelentősebb célpontjuk a MÁV Cargo Zrt. „Cégünk sikerrel vette az első akadályt, és bejutott a privatizáció második fordulójába” – teszi hozzá.

Boros Attila már egy Lengyelországtól Törökországig terjedő csoportban, korszerű vasúti árufuvarozásban, kombinált fuvarozásban és jelentős logisztikai fejlesztésekben gondolkodik. Új munkája során képes lesz kamatoztatni abbéli képességét, hogy „tulajdonosi szemlélettel tud vezetni egy nagy szervezetet is”, miközben professzionális menedzsmentet épít. Lehetősége lesz továbbá arra, ami mindig is vonzotta: európai szintű vállalatot és szervezetet építhet és vezethet.

CÉG

Az OKD Doprava egy szénipari vállalatból önállósodott, de máig „szénközelben” maradt csehországi vasúti áruszállító.

A helyi piac közel tizedét ellenőrzi, 110 millió euró árbevétele van.

Egyetlen tulajdonosa a New World Resources Transportation BV.

Boros attila (36)

Budapesti közgazdászdiplomája, amerikai és hollandiai MBA-fokozata van. Angolul kiválóan, franciául és oroszul közepesen beszél, elkezdett csehül is tanulni.

Nős, egy kilenc- és egy hétéves gyermek édesapja. Rendszeresen fut és teniszezik. A családjával síelni jár.

Az OKD Doprava egy szénipari vállalatból önállósodott, de máig „szénközelben” maradt csehországi vasúti áruszállító.

A helyi piac közel tizedét ellenőrzi, 110 millió euró árbevétele van.

Egyetlen tulajdonosa a New World Resources Transportation BV.

Boros attila (36)

Budapesti közgazdászdiplomája, amerikai és hollandiai MBA-fokozata van. Angolul kiválóan, franciául és oroszul közepesen beszél, elkezdett csehül is tanulni.

Nős, egy kilenc- és egy hétéves gyermek édesapja. Rendszeresen fut és teniszezik. A családjával síelni jár.-->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.