Kettős mérce

Drákói szigorral csap le a kormány a feketegazdaság szereplőire. A kormányfő által ismertetett elképzelések céljaival minden józanul gondolkozó polgár egyetérthet: minél kevesebben bújnak ki az adó- és járulékfizetés alól, annál jobban csökkenhetnek a becsületesen fizetők terhei. A gazdaság kifehérítése úgy hoz pluszbevételt, hogy eközben javítja a versenyképességet. Nem csoda hát, hogy a kormány és az ellenzék elképzelései között egyaránt szerepel ez a cél.

A kérdés már csak a hogyan. Vannak, akik szerint a magyarok adófizetési morálja, kiskapukeresése annyira távol áll a nyugati normáktól, hogy csak a fejlettebb országokban szokatlan módszerekkel lehet őket rábírni a jogkövetésre.

(A minimálbér duplája után fizetendő tb-járulék sikere például elvileg őket igazolja.) Mások szerint az adóhatóság jogkörének túlzott bővítése kiszolgáltatottá teszi a becsületes adózót is, és a büntetés helyett vagy mellett inkább az ösztönzést kellene előnyben részesíteni.

Egy azonban biztos: az előrelépést nem segíti, ha a szabályalkotók maguk nem mutatnak jó példát. A pártfinanszírozási és összeférhetetlenségi javaslatokkal kísérletet tesz ugyan erre a kormány, az országgyűlési képviselők költségtérítésének számlamentessége azonban kirívó esete a kettős mércének. Ritkán van a parlament két oldala között konszenzus, épp ezért szomorú és szánalmas, hogy ez most épp ennek a morálisan védhetetlen és káros rendszernek a fenntartásában látszik kibontakozni.

Arról már nem is beszélve – és ez már nem közvetlenül a feketegazdasággal függ össze –, hogy a megszorítások idején illik a politikai elitnek is önmérsékletet tanúsítani. Különösen, ha a bajt ők idézték elő. Hogy ez mennyire nem üres demagógia, arra ott a lett elnök példája, aki épp most fagyasztotta be a saját fizetését. Igaz, ott a gazdaság túlhevülése miatt van szükség a bérek visszafogására...