BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lakmuszpapír

2007.09.18., kedd 00:00

A nyugdíjrendszer átalakítását tervezi a kormány. A Népszabadság által közölt – és részben már korábbról ismert – tervek szerint számos ponton belenyúlnának a jelenlegi rendszerbe, amely hosszú távon fenntarthatatlan: emelnék a nyugdíjkorhatárt, visszaszorítanák az idő előtti nyugdíjba vonulást, szigorítanák a rokkantnyugdíjazást, mérsékelnék egyes szakmák előnyét, módosítanák az indexálást. Mindezt pedig úgy, hogy kellő átmenetet biztosítanának az érintett lakosságnak.

Szakértői szinten kevesen vitatják, hogy a tervezett intézkedések elkerülhetetlenek és indokoltak. A lakosság elöregedése Európa más országaiban is hasonló lépéseket kényszerít ki, függetlenül attól, hogy épp milyen kormány van hatalmon. Mondhatnánk: a probléma politikasemleges. Magyarországon is annak kellene lennie.

Persze nagy a kísértés az ellenzék számára. Az adott politikai környezetben, a kényszerű megszorítások és korrupciógyanús ügyek közepette, épp egy évvel az őszödi beszéd kipattanása után könnyen abszolválható feladatnak tűnhet az „újabb bőrt húznak le a nyugdíjasokról” szlogen kommunikálása.

Mégis jó lenne ellenállni a kísértésnek, és a nyugdíjrendszer átalakítását elválasztani azoktól a területektől, ahol valóban jogos bírálat érheti a kormányzatot. A generációkon átívelő probléma megoldásának kísérlete kiváló lakmuszpapír lehet arra vonatkozóan, hogy bizonyos kérdésekben igenis megteremthető-e az a sokat emlegetett nemzeti konszenzus. Valójában erre már jóval korábban szükség lett volna, ám ha a kormány végre az asztalra teszi a témát, akkor az ellenzéknek illik konstruktívan hozzáállni a kezdeményezéshez. Mert ha rövid távú szempontok miatt esetleg igyekszik elhitetni saját híveivel, hogy ezekre a változásokra nincs is szükség, akkor ugyanabba a hibába esik, mint az általa bírált miniszterelnök a tavalyi választások előtt.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.