BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

R plusz R

2007.09.17., hétfő 00:00

Reform plusz rend – ez is lehetne az egyik új jelszava a miniszterelnöknek (bár ő a szabadság és rend zászlaja alatt indult hadba). Az egyik magyar Sarkozynek (a másikat Orbán Viktornak hívják) úgy kell a reform, mint egy falat kenyér: ha reformál, talán van esélye egy újabb győzelemre. Igaz, ezt utóbbit még párttársai is kétségbe vonják, mindenesetre reform nélkül még az esély sem létezik. De Gyurcsány Ferencnek szüksége van rendre is: egy éve került nyilvánosságra az őszödi beszéd, akkor saját tekintélyét verte szét a rendőrség, s azóta megalakult a Magyar Gárda. Reformra és rendre szükség van, ám az ügyek jó része megáll a szavak szintjén.

Az őszödi beszéd óta sok víz lefolyt a Dunán, s a tettek szintjén nem lehet okunk panaszra, történtek új dolgok: a koalíció szinte minden területen frontot nyitott, kezdve a mindenkit érintő egészségüggyel. Mégis, ami a kormányzás címén történt, nem állt össze kerek egésszé, még akkor sem, ha a szavakkal, a céljával sokan egyetértenek, s ha egyes részei (lásd a feketegazdaság elleni fellépés) külön is megállják a helyüket. A programnak nincs maszszív, jól kitapintható támogató csoportja, nincs, aki értené az irányvonalát, s nem akadt „nem bírálója”, a baloldali médiaelitet is beleértve.

Az eredeti elképzelések megvalósítása kicsorbul a koalíciós alkudozásokon, a sok kicsi sokra megy elve nem érvényesül, a távlati célok ködbe vesznek. Itt tartunk most. TE

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.