A nagy ugrás

Felszállt a füst az egészségbiztosítás átalakításának számos részletéről, de még mindig nem állítható teljes bizonyossággal, hogy a jövőre induló rendszer javítani fogja az ellátás minőségét és hatékonyságát. Igaz, ennek lehetőségét nem is zárja ki, ez viszont legalábbis reménykeltő.

A nyilvánosságra került tervekben fellelhetők mind a szolidaritás fenntartására, mind a verseny ösztönzésére vonatkozó elemek. Kiderül például belőlük, hogy a pénztárak nem válogathatnak a betegek között, a szolgáltatókkal viszont – kivéve a háziorvosokat – nem kötelesek szerződést kötni. Jogosítványokat kapnak az ellátás hatékonyságának ellenőrzésére és javítására, de a törvény maximálná a működési költségeiket. Fennmaradna a nemzeti kockázatközösség, hiszen az egységes elv alapján befizetett járulékot a pénztárak korrigált fejkvóta alapján kapják meg, ugyanakkor versenyezhetnek is az ügyfelekért különböző engedményeikkel. Ha bonyolultra is sikerült hát a tervezett szabályozás, a lehetőség elvileg adott, hogy a szereplők kihozzák magukból és a rendszerből a legjobbat.

Ugyanakkor az óvatosság is jogosnak tűnik. Ha csak arra gondolunk, hogy az idén bevezetett vizitdíj fizetésének egyszerűnek tűnő mechanizmusát sok helyütt még mindig nem sikerült áramvonalasítani, akkor bizony elkezdhetünk előre aggódni a jóval nagyobb léptékű felfordulás miatt. Sok függ majd a konkrét szolgáltatói szerződésektől, valamint attól, vajon kialakulhat-e valódi verseny a szolgáltatók között a korábbi kórházi leépítések után.

A játszma kétesélyes. Ha a magánbiztosítók képesek lesznek megszüntetni a pazarlást, és valódi versenyt tudnak kikényszeríteni úgy, hogy eközben mindenki számára javul az ellátás színvonala, akkor megérte az átalakítás. Ez azonban csak később derül ki. Most csak abban bízhatunk, hogy a nagy ugráshoz azért védőhálót is kifeszítenek.