Még egyszer Nabucco

A találkozó helyválasztása egyrészt azt üzeni, hogy Magyarország és a kormány – minden ellenkező híreszteléssel szemben – eltökélt az európai és a hazai gázellátást diverzifikáló program mielőbbi megvalósításában. Másrészt az EU és néhány kétkedő ország számára megnyugvásul szolgált, hogy a renitenskedő magyarokat sikerült ismét az EU-direktívák és -törekvések szolgálatába állítani.

Az ilyen jellegű áttételes üzeneteket még akkor sem becsülhetjük le, ha igazából Magyarország sohasem tagadta a Nabucco-program fontosságát. Csupán annyi történt, hogy a hosszú évek óta napirenden lévő terv megvalósulásának komolysága erősen megkérdőjeleződött, és az időközben felvetődött Kék Áramlat vezetékrendszer kapcsán a magyar kormány az egyetlen racionális álláspontra helyezkedett: „lássuk a medvét”. Az idő a magyar álláspont helyességét igazolta. Egyrészt kiderült, hogy a Kék Áramlat jelen helyzetében éppen olyan politikai blöff, mint volt hosszú ideig maga a Nabucco-program is, másrészt a magyar állásfoglalás talán az EU-tisztviselők számára is világossá tette, hogy a „király meztelen”.

A Nabuccót általánosságban kívánatosnak szokták tartani, de a program végrehajtásához szükséges konkrét lépések teljesen kialakulatlanok. Ezek nélkül pedig nincs olyan üzleti finanszírozó, aki komoly megfontolás tárgyává tenné a program pénzügyi hitelezését. Mert az EU piacgazdasági alapállása és elkötelezettsége mellett aligha kétséges, hogy a Nabucco üzleti projekt, így az indításnál a szokásos kockázatok mellett világosan kell bemutatni a beruházás megtérülésének esélyeit. Hiába tehát az egyértelmű politikai hozzáállás, ha a konkrét kínálati és keresleti viszonyok csak szóbeszéd tárgyai. Márpedig konkrét szerződések sem a betáplálási pontoknál, sem a felhasználási igényeknél ma még nem léteznek, és félő, hogy ilyenek létrejöttére rövid időn belül nem is igazán számíthatunk.

A Nabucco uniós programmá minősítése mindenesetre lépéskényszert jelent. Az EU-nak konkrét, kezdeményező lépéseket kell vállalnia a program összeállításában, az érintett országok együttműködésének elősegítésében, a termelési és felhasználási, valamint a pénzügyi alapok konkretizálásában. A magyar álláspont pozitív hozadéka, hogy az unió az ilyen irányú kezdeti lépéseket már megtette, és a konferencia is a programban érdekelt szereplők érdekeinek harmonizálását és a további teendők körvonalazását célozta. Megítélésem szerint a Nabucco jelenleg olyan fázisba jutott, amikor már csak a megvalósítás hogyanjai és ideje kétséges.

Mindazonáltal a konferencia számomra azt is igazolta, hogy még az alapvető kínálati és keresleti feltételek sem egyértelműek. Az persze igaz, hogy a Nabucco által érintett országokban jelentős földgázkészletek vannak, de erősen kétséges, hogy 2012-ig milyen kitermelési kapacitásokra számíthatunk, továbbá, hogy az ismert politikai bizonytalanságban ki és milyen kockázattal vállalkozik kitermelésre. A nem üzleti szféra hozzáállását talán az a konferencián is elhangzott vélekedés fejezi ki a legjobban, hogy a Nabucco megépítése akkor is megéri, ha ténylegesen nem is szállít földgázt, hiszen pusztán a verseny elvi lehetősége is árcsökkentésre készteti az oroszokat. Egy konferencián az ilyen frappáns kiszólás talán derültséget és elismerést kelt, de az üzleti világ más összefüggéseket értékel. Csak mellesleg jegyzem meg, nem tudok arról, hogy a drágán megépített, a gyakorlatban nem használt Adria-kőolajvezetékünk a magyar kőolajbeszerzés árait csökkentette volna.

A budapesti Nabucco-konferencia is elősegítheti, hogy a program lendületet kapjon. Most a konkrétumok kidolgozásán van a sor. A feladat kevésbé látványos ugyan, mint a politikai deklarációk, de ne feledjük: az ördög mindig a részletekben van.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója