Öröklési packa
Egy hét múlva a titkárnő elmondta, hogy tájékoztatást kérnek az önkormányzattól. Végre elhozták az iratokat, ekkor igazolást kértek a banktól, ahol édesapámnak bankszámlája volt. A bank az egész időszak alatt felszámolta a számlavezetési díjat, persze a számlához a hivatali eljárás miatt nem lehet hozzáférni.
Október elején még mindig nem kaptak választ a banktól, legyek türelemmel, majd értesítenek. Egy kártérítési pert, amelyben édesapám volt a felperes, nem lehet folytatni, édesanyám, aki súlyos beteg, nem juthat hozzá az őt megillető pénzhez. A hivatalnak, a banknak, a közjegyzőnek nem sürgős. Az sürgős lesz, amikor be kell fizetni az öröklési illetéket a kincstárnak. A kincstár pedig védi a bevételi forrást, kell a pénz, ezért öröklési illeték lesz és punktum.
Európában mindenütt vitatják a „haláladót”, amelynek jelentősége egyre csökken a költségvetésben, de egyre bosszantóbb az örökösöknek. A gyászolókat sújtó procedúra, az öröklési packa – amelyet még meg is fizettetnek – méltatlan és sértő. Az illeték a már adózott jövedelmet sarcolja, az eljárás pedig a lelket. Egy német közgazdász új elemzése szerint az öröklési adó a polgárok fiskális kizsákmányolásának a mintapéldája, olyan adó, amely célzottan semmisíti meg a családi tőkét. Találó megfogalmazás.







