A földgáz kell, a vezeték sokkal kevésbé

Az orosz földgázóriás szúrós szemű „megmondó embere” általában Moszkvából „üzen” a világnak. Ezúttal azonban az energia-világkongresszus (WEC) XX. energetikai tanácskozásán, Rómában ragadtatta magát nemzetközi sajtófigyelmet keltő kijelentésre. A Balti-tenger mélyére szánt Északi Áramlat és a Fekete-tenger alján haladó Déli Áramlat fantázianevű földgázvezeték tervezésénél felmerülő nehézségekre reagálva Medvegyev a szakemberek előtt szó szerint ezt mondta: „Ha elképzelünk egy olyan, rémítő forgatókönyvet, hogy egyik földgázvezetéket sem lehet megépíteni, akkor Európának 85 milliárd köbméter földgázhiánnyal kell majd szembenéznie. Nem tudom, ki fogja kompenzálni ezt a hiányt.”

A nemzetközi sajtó nyílt fenyegetésnek minősítette Medvegyev szavait, amelyeket a Nyezaviszimaja gazeta tudósításából kitűnően még moszkvai elemzők is elítéltek, mint olyanokat, amelyek nem visznek közelebb a megoldáshoz. Ez igaz. De Medvegyevnek is van némi igazsága, hiszen a két projektet a megvalósítás útjába eső országok ott akadályozzák, ahol csak tudják. Az érintettek elsősorban az Északi Áramlat építése elé gördítenek akadályokat.

Érdekes, hogy ezzel a gázvezetékkel kapcsolatban mindmáig főleg Gerhardt Schröder kétes szerepvállalásáról esik szó. Vagyis arról, hogy a volt német kancellár hivatali ideje vége felé hozta meg döntését hazájának a vezeték építésében való részvételéről. Amikor már tudta, hogy busásan megfizetett felügyelőbizottsági elnökség vár rá ebben a projektben. (Akkor még sejteni sem lehetett, hogy a fizetéséért Schrödernek olyan szintű Moszkva-barát propagandatevékenységet is folytatnia kell a nemzetközi porondon, amilyenre a sztálini Szovjetuniónak a nyugati baloldali értelmiségieket megmozgató 1930-as évekbeli gyakorlata óta nem volt példa.)

Az 1200 kilométer hosszú, ötmilliárd eurós költséggel épülő Északi Áramlat azonban ma már ritkán szerepel a hírekben Schröder kapcsán. Ennél fontosabbá vált, hogy szinte mindennap újabb kifogást támaszt a terv ellen Észt-, Finn-, Svéd- és Lengyelország – vagyis azok az államok, amelyek parti vizei mélyén haladna az oroszországi Viborg kikötőtől egyenesen a németországi Greifswaldba az orosz földgáz. Kizárva a föld feletti tranzitot a politikai motivációjú „gázcsapelzárás” veszélyével és a vezeték megcsapolásának sokakat csábító lehetőségével együtt.

A lengyel vezetők már a hazájukban nemrég lezajlott parlamenti választás előtt kijelentették, hogy Varsó „gazdasági érdekeinek nem felel meg” a projekt, mivel az hatalmas tranzitdíjtól fosztja meg a lengyel büdzsét. Az új miniszterelnök, a mérsékelten jobboldali Donald Tusk most megerősítette Varsó elutasító álláspontját. Történt mindez azt követően, hogy az oroszok lengyel követelésre fogcsikorgatva megváltoztatták a földgázvezeték tervezett útját, hogy kikerüljenek egy régóta vitatott hovatartozású tengerfenékszakaszt.

Ez a mondvacsinált kifogás aligha az utolsó ebben a történetben. Claudia Kemfer, az Európai Bizottság energetikai biztosának tanácsadója a múlt hét végén jelezte, hogy Stockholm „szintén kételyeit kezdi hangoztatni a földgázvezeték építésével kapcsolatban, és feltett szándéka elérni az útvonal megváltoztatását”. Helsinki november 12-én hasonló kívánságának adott hangot. A finnek arra hivatkoznak, hogy a tervek szerint a parttól 35 kilométerre haladó vezeték építése során felkavarodó üledékkel kadmium – egy mérgező nehézfém – szabadul fel a tengerfenékről, és elpusztíthatja a közeli finn természetvédelmi területek élőlényeit.

Ezért Kimmo Tiilkainen környezetvédelmi miniszter hivatalosan kérte az Északi Áramlat megépítésére a Gazprom, a BASF és az E.On által létrehozott konzorcium vezetőit, hogy a 2010-től évi 27,5 milliárd köbméter földgázt szállító vezetéket ne a finn parti vizektől alig 35 kilométerre lévő, oroszországi Hogland szigettől északra, hanem attól délre építsék, ahol nincs ilyen veszély. Ehhez azonban a konzorcium beleegyezése mellett az orosz kormány jóváhagyására is szükség van.

A Gazprom vezetőit különösen felbőszítette, hogy még Berlin is kerékkötője az ország biztonságos energiaellátását hosszú távra garantáló Északi Áramlatnak. A német hatóságok ugyanis mind a mai napig nem adták ki az engedélyt a vezeték csatlakozására a már működő németországi hálózathoz. A német törvények szerint ez csak akkor lehetséges, ha egy másik gázszolgáltatót is beengednek az orosz földgázt szállító rendszerbe. Ez megfelel az EU nemrég nyilvánosságra hozott energetikai alapelveinek, amelyek a szféra minden területén igyekeznek kizárni az exportőrök könynyen veszélyessé váló monopolhelyzetét.

Berlin nemrég megtalálta a monopolellenes törvény által előírt „kettes számú gázszállítót”: a holland Gasunie november 5-én aláírta a megállapodást az Északi Áramlathoz való csatlakozásról. Erre a projekt gazdaságilag ellenérdekelt, befolyásos brüsszeli ellenzői a színfalak mögött újabb útvonal-változtatásokra ösztönözték az érdekelteket.

Medvegyevnek tehát sok mindenben igaza van. Sokan azonban úgy ítélik meg, hogy felelőtlenség ilyen fenyegetőzésekkel csökkenteni a North Stream iránti törékeny bizalmat, hiszen a vevőket visszariaszthatja a kilátásba helyezett megtorlás.

A Gazpromnak égetően nagy szüksége van rá, hogy megbízható partnernek tekintsék, hiszen szakemberei már most az Északi Áramlat második vezetékrendszerének a tervein dolgoznak. Reményeik szerint a két majdani hálózat összekapcsolásával újabb 55 milliárd köbméter földgázt adhatnak el évente Európában: a Medvegyev fenyegetésében szereplő 85 milliárdos tétel már a két vezeték összteljesítményére utal. Persze ehhez legalább az első vezeték útvonaláról meg kellene egyezni. Az sem ártana, ha megépítenék.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa