A gázár és ami mögötte van

A végfogyasztói gázárak három fő komponensből tevődnek össze: a termékárból, az infrastruktúra-használat szabályozott díjaiból (kivételt jelenthet a tárolás díja) és az adókból. Mivel az utóbbi két tényező várhatóan nem változik, ezért elég a gáztermékár alakulására koncentrálnunk. A hatósági árakba épített termékárat az átlagos importár határozza meg. Ez utóbbit az USA-dollárban nominált és az olajtermékárakhoz indexált hosszú távú Gazprom-szerződés determinálja.

A jövő évre várható folyamatok előtt ejtsünk szót arról, mi vezetett az ez év eleji lakossági gázársokkhoz. Miközben 2004 januárjától 2006 augusztusáig az importgázbeszerzés költsége lényegében folyamatosan és mindössze 120 százalékkal (!) nőtt (becslésünk szerint köbméterenként 28-ról 60 forint körülire), addig a lakossági fogyasztók által érzékelt drágulás ugyanebben az időszakban 3–20 százalék volt, attól függően, hogy a 2003-ban bevezetett gázár-kompenzációs rendszer alapján az adott fogyasztó mely kategóriába esett. A 2006-os választások előtt a háztartásokat a gázáremelkedéstől több százmilliárdos támogatás óvta: az importköltség 2005. január és 2006. augusztus közötti 70 százalékos emelkedéséből a háztartási fogyasztóknak semmit sem kellett megérezniük (ez nem vonatkozott a nem háztartási felhasználókra). Az elhalasztott áremelés és a megszűnő gázár-kompenzáció ez év januárjától egyszerre zúdult a lakossági fogyasztók nyakába: ekkor – az áfát is figyelembe véve – átlagosan 80 százalékos drágulást éltek meg. Ma egy átlagos háztartási felhasználó 101 forintot fizet a gázért köbméterenként, ha nem jogosult szociális gázártámogatásra.

Mintha azonban valami okból átestünk volna a ló túlsó oldalára. Miközben a gázimportköltségek 2006. október-november környékén 62 forint körül tetőztek, azóta – a tavalyi enyhe tél és a gyengülő dollárkurzus együttes kedvező hatása miatt – az import fedezete köbméterenként folyamatosan 54 forint körülire csökkent. Eközben azt látjuk, hogy a nagykereskedő E.On hatósági viszonteladói árrése a 2004. január–2007. szeptember közötti 9,6 forintos mediánértékhez képest mára tartósan 20 forint fölé emelkedett. Miért a nagykereskedő, s miért nem a fogyasztók kapták az idén a beszerzési költségek csökkenésének hasznát? Az árelőkészítést végző energiahivatal a honlapján közzétett tájékoztatóban mindezt így magyarázza: „A nyersanyagpiaci tendenciákból már korábban is látható módon csak néhány hónapra megvalósítható ármérséklés téves jelzéseket adott volna a fogyasztók számára. Emellett a lakossági felhasználók tájékoztatását is szolgáló számla áttekinthetőségét is növelte, hogy év közben nem került sor végfelhasználói ármódosításra.” Értik, ugye? Nem jó, ha megzavarja az ember gondolkodását a számlájára könyvelt gázárcsökkenés...

Az őszinte magyarázat persze olyasmi lehetne, hogy a szektor meghatározó szereplői számára az indokoltnál magasabb hatósági árak most térítik meg a választást megelőzően okozott veszteségeket. Az igazi baj az, hogy sem e költségekről, sem a megtérítésükre vonatkozó elképzelésekről, azok mértékéről, időzítéséről, mechanizmusáról nem tudhatunk semmit.

A jövő év első felére vonatkozóan tehát nem látunk fundamentális okot hatósági gázáremelésre. Amennyiben a meghatározó import költsége a jelenlegi szint körül marad, a hatósági árak szinten tartására is alapos magyarázatot kell adni. A gázpiaci verseny is élénkülést mutat, a hálózati tevékenység és a kereskedelem tulajdonosi szétválasztása megmutatja első eredményeit: jelentős szereplők léptek a piacra (az E.On mellett az EMFESZ és a Shell), és a Mol is visszatérni látszik a gázkereskedelembe. A tervezett új és bővülő határkapacitásokon versenyző gáz léphet a hazai piacra, ez módot adhat arra, hogy a piaci ár az olajtermékek alapján számított alá kerüljön.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának a vezetője