Ki rugdos kit?

A magyar vezetők nem kényeztetik el dicséretekkel a beosztottaikat – derült ki a Világgazdaság–Hewitt Legjobb Munkahely Felmérés ez évi eredményeiből. Kritika sok van, vállveregetés kevés. A most vezető posztokon lévő generációk tagjai nem úgy szocializálódtak, hogy imádjanak visszajelzést adni: dicsérni, vagy épp konstruktív kritikát gyakorolni.

„Minek dicsérjek meg bárkit? Azért kapja a fizetését, hogy jól végezze a munkáját! Ha meg elszúr valamit, majd lebaltázom.” Meglepődnének, ha tudnák, milyen nagy cég pénzügyi igazgatója mondta ezt nemrég, amikor arról beszélgettünk, ő hogyan „motiválja” a közvetlen kollégáit. A fizetés, a környezet, a munkatársakkal és a főnökökkel való kapcsolat, a biztonság és a juttatások mentálhigiénés tényezők, ezekkel nem lehet a munkatársakat ösztönözni – ezt az úgynevezett Herzberg-féle motivációs elmélet állítja. Merthogy ezeket a szükségleteinket egyetlen vállalat sem képes kielégíteni. Mindig lesz a miénknél csábítóbb kompenzáció, jobbnak tűnő munkakörülmény, főnök.

De hát akkor mitől lesznek a dolgozók motiváltabbak? Ha a pozitív rugdosás, például a fizetésemelés nem hat az eredményességre, akkor negatív rugdosásra (pl.: jutalommegvonás, nagyobb kontroll) van szükség? Herzberg szerint egyik sem ösztönző. Szerinte csak akkor beszélhetünk motivációról, ha az ember önmagát rugdossa. Vagyis az önmegvalósítás, a felelősség és a függetlenség, a kihívást jelentő munka, a karrier, a jó teljesítmény hat.

Sok főnök most valószínűleg fellélegzik: „hál’ istennek, a jövő évi fizetésemelésekkel úgyis gond lesz!” No, de a dicséret, az nem kerül semmibe! Ha ön vezető, lenne kedve kipróbálni – mondjuk ma –, hogy elismeri a tehetséges kollégáinak a munkáját? Lehet ugyanis, hogy kiderül: mindenkinek könynyebb úgy rugdosnia önmagát, ha a közvetlen főnök megdicséri a napi robot eredményét.