Jó időben született meg a döntés – amelyet az akkortájt újraalkotott külgazdasági stratégia is nevesített –, hogy Indiát kiemelt partnerországként kell kezelni. Pedig akkor még többen szkeptikusan fogadták azokat a véleményeket, hogy a szegénynek és elmaradottnak tartott ázsiai ország nem is olyan sokára a világgazdaság egyik meghatározó centrumává fejlődik. Mára ennek mind több a bizonyítéka. Hiszen nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc mostani indiai látogatásával szinte egy időben tárgyal Újdelhiben két meghatározó gazdasági hatalom, Franciaország és Nagy-Britannia első embere. Borítékolhatóan – közvetetten vagy közvetlenül – „bizniszről” is. India ugyanis óriási felvevőpiacot jelent a maga mintegy 1,2 milliárd lakosával, és a világkereskedelem mellett a tőkekihelyezésben is mind fontosabb szerepet játszik.
Ugyanakkor az ázsiai ország erőteljesen – nemegyszer vitatható módszerekkel – védi saját piacát. A feladat éppen olyan körülmény teremtése, amely segíti az adminisztratív akadályok legyűrését és ösztönzi az üzleti körök erőfeszítéseit. S habár a mostani magyar kormányfői küldöttség indiai látogatásának a legnagyobb híre a tegnapi bejelentés (s persze örüljünk az újabb nagybefektetésnek!), az igazi jelentős hozadéka éppen az lehet, hogy hozzájárul e környezet további javításához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.