Nyomás alatt
Az Oriens közelmúltban megjelent átfogó tanulmánya a hazai gazdaság és költségvetési gazdálkodás helyzetéről és a lehetséges tennivalókról meglehetősen részletes és a szükséges áldozatok mértékét tekintve is reális, de egyszersmind kijózanító képet festett. Az arra érkezett politikai válasz azonban legalább annyira megrázó: ezek szerint csak az adórendszeren belüli átalakítások szolgálhatnak adócsökkentésre, a szociális kiadásokból nem lehet lefaragni. Ráadásul a válasz olyan gyorsasággal született meg, hogy felmerülhet a kérdés: vajon azt kellő mélységű szakmai vita és gondolkodás előzte-e meg, vagy csupán politikai kliséket fogalmaztak újra.
Elsőként érdemes lehet tisztázni, hogy az adórendszeren belüli átalakítás – szemben azzal, ahogy a hivatkozott nyilatkozatban elhangzott – nem adócsökkentés, legfeljebb adóteher-átcsoportosítás . Lehet persze talán némi eredménye annak is, ha a korábbi intézkedések irányát korrigálva úgy csökkentenék a foglalkoztatásra eső közterheket, hogy a kieső bevételeket a visszaemelt forgalmi adóból és a látszólag bevezetett ingatlanadó valós kivetéséből pótolnák, jóllehet ezen intézkedések megtételében sem látszik kialakulni a politikai egyetértés. Ezzel együtt egy effajta intézkedéscsomag ma már sajnos kevéssé lendítene a versenyképességünkön, és csak leplezné – és egyre inkább úgy tűnik, leplezni is kívánná – azt a körülményt, hogy versenyképességünk hiánya, illetve annak döntő hányada nem az adórendszerünk szerkezetéből, hanem a költségvetési kiadásaink mértékéből fakad. Amíg az államháztartás kiadásai már 2005-ben is a GDP 49,9 százalékára rúgtak – miközben Csehország 5, Lengyelország 6 és Szlovákia mintegy 13 százalékkal költött kevesebbet, 2006-ban pedig hazánknak még további 2 százalékkal sikerült GDP-arányos kiadásait növelni –, addig a versenyképesség javításának hatékony eszközeit hiába is keressük az adórendszeren belül.
Sajnos, úgy tűnik, az adószerkezeten, adóalapon, adókulcsokon folytatott viták elterelték a figyelmet arról, hogy fejlődési és növekedési képességünk valójában hol is szenved csorbát, és az érdemben versenyképesebb gazdasági környezet és adórendszer kialakításának mik az előfeltételei.
A vállalati oldalon egyre intenzívebb társadalmi felelősségvállalásban szerzett tapasztalatok, valamint a környezetünkben élő számos rászorult, kilátástalan helyzetű ember sorsának ismerete persze sokunkat óvatosságra int a költségvetési kiadásaink legnagyobb hányadát kitevő szociális célú költések visszafogásával kapcsolatban. A költséggazdálkodásban elsajátított ismeretek birtokában, a költségekért és bevételekért viselt felelősség nyomása alatt azonban a gazdálkodószféra számos szereplője kevéssé érti, hogyan lehetséges, hogy ilyen jelentős kiadási tétel kapcsán még arról sem lehet párbeszédet folytatni, milyen módon lehetne hatékonyabban és olcsóbban megszervezni a támogatási rendszert, hogyan lehetne megtakarítani a célját tévesztett, nem rászorultaknak biztosított juttatásokat, és miként lehetne kiszűrni a támogatási rendszer negatívumait, a munkavállalást visszatartó hatásokat, a tömegek nyugdíjas státusba menekülését.
Szembetűnő, hogy miközben az adórendszer, az adóigazgatás minden elérhető forintot igyekszik kisajtolni a gazdaságból, és ezen gazdálkodási szigor évről évre csak fokozódik, addig a költségvetés kiadási oldalával kapcsolatos hasonló hatékonyságnövelő intézkedések – különösen a szociális kiadások terén – egyre csak váratnak magukra. Márpedig ahogy az az egyre növekvő nyomásból is érzékelhető, a versenyképesség hiánya mellett ha valami, akkor a költséggazdálkodás ésszerűtlensége, ellenőrizetlensége és szervezetlensége az, amiről az üzleti szereplők sosem lesznek képesek elhinni, hogy nem javítható.
A szerző a Deloitte elnök-vezérigazgatója
