Növekedési pirula
Tavaly és ez év első felében a világgazdaság fő problémája az olaj- és a nyersanyagárak zabolátlan emelkedése és ennek következtében az infláció szinte mindenütt tapasztalható megugrása volt. Sokan ugyanakkor már 2007 elején stagflációs veszélyről értekeztek, attól tartva, hogy az inflációs nyomást nem, a növekedési lendületet viszont annál inkább sikerül visszafogni a vezető jegybankoknak, különösen az árstabilitást kifejezetten szigorúan értelmező Európai Központi Banknak. Bár néhány hónapja még úgy tűnhetett, hogy a kiváló német exportteljesítmény hátán hajózó európai gazdaság viszonylag jól megbirkózik a nemzetközi gazdasági zavarokkal, nyár eleje óta a konjunktúramutatók már egyértelműen az európai növekedés jelentős lassulását vetítik előre.
A német fogyasztói bizalom látványos megcsappanása miatt a többi európai gazdaság, különösen a kisebb, exportorientált közép-európai országok bővülési esélyei is romlanak, mivel a feldolgozóipari kivitel lendülete nyilvánvalóan alábbhagy. Ilyen időszakokban felértékelődik a belső piactól függő ágazatok (építőipar, helyi szolgáltatások) vagy éppen a nemzetközi idegenforgalom növekedési hozzájárulása. Csakhogy a magyarországi beutazó turizmus továbbra is gyengélkedik: az idei első öt hónapban a külföldiek vendégéjszakái alig három százalékkal nőttek, és még ennél is rosszabbul alakultak a szállásdíjbevételek: folyó áron szintén alig három százalékkal, vagyis a fogyasztói árindextől jelentősen elmaradva nőttek. Nem biztatóbb a helyzet az építőiparban sem: a több mint két éve tartó visszaesés után az ágazat a következő hónapokban ugyan végre eléri mélypontját, az idei teljesítménye azonban így is csupán a négy-öt évvel ezelőtti szint körül lesz. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy 2008-ban az építőipar hozzáadott értéke legalább öt százalékkal csökken a múlt évihez képest. A szolgáltatásoknál sem várhatunk csodát: a kiskereskedelmi eladások egyelőre csökkennek, és a stagnáló magánfogyasztás mellett a piaci szolgáltatói ágazatok növekedése együttesen is legfeljebb kétszázalékos lehet. Bár a mezőgazdaság hozzáadott értéke – a katasztrofális 2007-es év után – 15 százalékot meghaladó mértékben nőhet, ez is csupán arra elegendő, hogy az agráriumon kívüli alig 1,5 százalékos bővülést kozmetikázza, és a teljes GDP bővülése 2–2,5 százalék közötti szintet érjen el.
A gazdaságpolitika előtt ilyenkor tipikusan két út áll. Az egyik gazdaság- és társadalompolitikailag racionálisabb, szűk politikai értelemben viszont nyilvánvalóan kényelmetlenebb: lenyelve a keserű pirulát, megerősíteni a hosszú távú növekedési alapokat. Ez itt és most Magyarországon mindenekelőtt a hatéves mélypontra került foglalkoztatottság emelését jelenti – a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok csökkentésével, a közoktatás, illetve a közösségi közlekedési szolgáltatások minőségének javításával (és nem adminisztratív látszatmegoldásokkal).
A másik lehetőség természetesen a rendszerváltás utáni magyar gazdaságpolitika gyakorlatából – sajnos – sokkal ismerősebb: a vártnál gyorsabb hiánycsökkenés forrásait legfeljebb átmeneti növekedésgyorsításra alkalmas módon felélni megalapozatlan nyugdíj- és béremelésekkel, szimbolikus presztízsberuházásokkal. 2008 hátralevő hónapjainak államháztartási folyamatai, de még inkább a 2009-es költségvetés majd eligazít, melyik utat választjuk. Egy biztos: a gazdasági növekedés rövid távon lanyha marad. A kérdés csupán az, megteremtődik-e az esélye annak, hogy hosszabb távon ismét gyorsabban, 3–4 százalék között bővüljön a magyar gazdaság.
A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója
