Kártyamutatvány
Három fő kérdésre összpontosít majd az EU állam- és kormányfőinek csütörtök–pénteki brüszszeli csúcstalálkozója. A gazdasági válság és a lisszaboni szerződés körül kialakult patthelyzet feloldása önmagában is megérne egy-egy külön csúcsot. Ám ez a két téma eltörpül a legizgalmasabbnak tűnő alkufolyamat, a klíma- és energiaügyi csomaggal kapcsolatos egyeztetés mellett.
A soros francia elnökség Nicolas Sarkozy államfő irányításával ügyesen keveri a kártyákat. Már a múlt héten is sorra állt elő újabb és újabb ötleteivel, futószalagon szállította a megoldási javaslatokat a rendkívül bonyolult csomag legkülönfélébb részelemeivel kapcsolatban. Arra azonban kínosan vigyázott, nehogy a többi partner belelásson a lapjaiba. Aligha merné bárki azt állítani néhány nappal a véghajrá előtt, hogy meg tudja mondani, miként állhat össze a végső nagy megállapodás. Pedig az elszántság nagy: szavakban legalábbis mindenki azt állítja, az e heti csúcson mindenképpen meg kell születnie az egyezségnek.
A legfőbb vitatémák között szerepel az úgynevezett szénszivárgás megakadályozása, az emisz-sziókereskedelmi rendszeren belül újraosztható árverési kvóták arányának a meghatározása, az energiaszektor (és más, nagy szén-dioxid-kibocsátású ágazatok) esetleges ingyenes kibocsátási egységei, az 1990–2005 közötti emisszió-visszafogási teljesítmények elismerése – a sort hosszan lehetne folytatni. Bonne chance, Monsieur le Président! UGy







