Ezer milliárd
Szép, kerek szám az 1000 milliárd. A különböző gazdasági szakértők nagyjából ennyi forintra taksálják azt az összeget, amelyet a költségvetésből kivéve már érdemi javulást lehetne elérni a versenyképességben, a foglalkoztatásban és a potenciális növekedési rátában. Tavaly nyáron – még a Lehman Brothers bedőlése előtt – a miniszterelnök is ekkora nagyságú tehercsökkentést helyezett kilátásba. Igaz, ezt akkor több évre és a gazdaság kifehéredésére alapozva tette, így hamar kiderült, hogy az abból számon kérhető nettó öszszeg valahol 150 milliárd körül lehetett. Aztán a válságrahivatkozva szinte minden tervet töröltek, majd most – szintén a krízisre hivatkozva – Gyurcsány Ferenc ismét 1000 milliárdos javaslattal állt elő.
Aki figyelmesen követte az elmúlt napok, hónapok, évek miniszterelnöki bejelentéseit és azok későbbi sorsát, abban legalábbis megszólal a vészcsengő az újabb csomag felvázolásakor: várjuk ki a végét! Különösen a vagyonadó ötletének felmelegítése kapcsán lehetnek kételyeink, de az adókedvezmények szűkítésébe is többször beletört már a bicskája a kormánynak.
Mindenesetre induljunk ki abból, hogy Gyurcsány Ferenc ezúttal valóban végigviszi a tegnap felvázolt terveit. Mit jelent ez? Az év közepére tol egy olyan jelentős adóátrendezést, amelyet januártól simán bevezethetett volna, hiszen az elhangzott javaslatok nem újak. Az eddigi információk alapján a munkahelyteremtést gátló közterhek mérséklését jórészt a fogyasztás és a vagyon nagyobb adóztatásával, valamint a kedvezmények kivezetésével finanszírozná. Ez üdvözölhető, de a kiadások mérséklése a csomagból az idén mindössze 100-150 milliárd forintot tehet ki. A valódi fordulathoz, tehát az újraelosztási ráta érdemi csökkentéséhez ez édeskevés.
Sok még a bizonytalanság, de egy dolog már most biztos: ez az 1000 milliárd nem az az 1000 milliárd. Ezúttal sem.







