Lecketanulás
Mindent megtett-e Magyarország azért, hogy tompítsa egy súlyos gázimportzavar hatását? 2006 elején e kérdést még nem lehetett jogosan feltenni, mert gázbehozatalunk addig zavartalan volt. Akkor azonban európai jelszóvá vált a gázbiztonság növelése. Ám Magyarország az európai átlagnál sokkal sérülékenyebb, mert gázigényének mintegy 70 százalékát szerzi be orosz forrásból, szemben a 25 százalékos európai átlaggal. Ráadásul energiafelhasználásunkon belül csúfosan nagy, 43 százalékos a gáz súlya, az uniós átlag 25 százalék alatti.
Ha úgy vesszük, komolyan vettük 2006 januárjának tanulságait: belevetettük magunkat az orosz érdekektől független Nabucco vezeték projektjébe, biztonsági gázkészlet létrehozásáról határoztunk, van ötlépcsős fogyasztáskorlátozási és cégenkénti intézkedési tervünk baj esetére, még válságkupaktanácsunk is.
Kérdés, mindez mire elég. A Nabucco túlsó végén lévő kapacitások lekötésében az orosz Gazprom többet végzett három év alatt, mint Európa, ahol inkább a Nabucco-bizottságok és -felelősök szaporodtak. Az importforrásaink sem nőttek, a stratégiai tároló végső, 1,3 milliárd köbméteres kapacitása talán szerény a lehetőségekhez képest, és kényelmes a feltöltés előírt üteme is. Félmilliárd köbméternél tartunk.
S vajon csökkent-e a gazdaságunk gázfüggősége és gázfelhasználásunk hatékonysága három év alatt? Mit szépítsük, még az import helyzetének hivatalos kommunikálása is folyamatosan legalább félnapos késésben van.
Érdekesség, hogy a közelmúlt további gázbiztonsági lépései magáncégeknek köszönhetők: az E.On 400 millióval, 3,8 milliárd köbméteresre növelte tárolóit, nemsokára rátesz még 600 milliót, és bővítette a napi kivehető mennyiséget is, miközben a Mol formálja a térségi gázhálót, javítja a belföldi szállítások biztonságát, valamint bővíti az importkapacitásokat.
A mostani vizsgán kiderülhet, hogy állunk a leckével.
